Hirdetés

Szóval horror készül az Aladdinból

|

Elhivatott független filmesek addig nem nyugszanak, amíg meg nem erőszakolták az összes gyerekkori emlékünket.

Hirdetés

A Peter Pan, Micimackó, de még a Bambi, is kapott már horrorfeldolgozást, de úgy látszik, hogy ezen a vonaton nincsen fék. A B22 Films ebben a hónapban kezdi el forgatni az Aladdin és az Aladdin bosszúja című kétrészes horror-sagát, ami a kívánságok teljesítésének sötét oldalát fogja majd bemutatni. A filmeket Brent Bentman írja és rendezi, a tervek szerint 2026-ban pedig már be is mutatják őket.

Egyáltalán azért beszélhetünk az egyik imádott Disney-mesénk horror adaptációjáról, mert bár a cég 1992-es Aladdin című animációs klasszikusa és annak 2019-es élőszereplős változata világhírűvé tette Aladdint, a karakter valójában mindenkié. Aladdin először az arab népmesében, az Ezeregyéjszakában jelent meg, amely az iszlám aranykor idejére, már a 8. századra visszanyúlik, így bárki számára szabadon felhasználható filmekben.

Hirdetés

Bár az eredeti Aladdinban is voltak sötétebb elemek, Bentman filmjei sokkal brutálisabb és ijesztőbb irányba kívánják vinni a történetet, még az sem kizárt, hogy a főszereplő karakterét is árnyalják majd egy kicsit.

A történet középpontjában egy fiatal nő (Devanny Pinn) áll, aki rátalál egy varázslámpára, ami a szokásos három kívánságot teljesíti, azonban ezek rémes következményekkel járnak.

"Ez a történet arról szól, hogy az emberek annyira vágynak valamire, hogy nem veszik észre a következményeket" 

- mondta Bentman, akinek valószínűleg az egyik kívánsága az lenne, hogy az  új Aladdint egy kicsit kedvesebben fogadják a kritikusok, mint a többi mesehorrort. A Winnie the Pooh: Blood and Honey például szánalmas 3%-os értékelést kapott a Rottenen, és a Peter Pan: Neverland Nightmare is csupán 43%-on áll, szóval a kilátások nem éppen kecsegtetőek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)