Hirdetés

Silver & Black - kettébontja Silver Sable és Fekete Macska filmjét a Sony

|

A Sony illetékesei úgy érzik, hogy a hölgyek szólófilmekben is megállják majd a helyüket.

Hirdetés

Elég nagy volt mostanában a csend a Silver & Black mozi kapcsán. Ez a film volt hivatott bemutatni a Pókember képregények két közkedvelt női karakterét Silver Sable-t és Fekete Macskát. Nos, a Sony most úgy döntött, hogy átalakítja egy cseppet a projektet. 

Hirdetés

A Variety információi alapján ugyanis a stúdió dobja az eddigi terveket és inkább két különálló filmet ad a két karakternek. Nem meglepő, hogy közülük először a Fekete Macska mozi fog elkészülni. Sanford Panitch, a Sony Marvel filmjeiért felelős fejese elmondta, hogy a stúdió szerint Fekete Macska elég érdekes ahhoz, hogy egyedül elvigyen a hátán egy mozit, hiszen remek háttértörténettel rendelkezik, és a Pókember kánonban már számtalan alakalommal szerepelt, így bőven tudnak honnan meríteni az alkotók. 

Korábban arról volt szó, hogy Gina Prince-Bythewood írja és rendezi a Silver & Blacket, de az új felállásban már csak produceri szerep jut neki mindkét film esetében. Eközben a stúdió elvileg már keres egy új női rendezőt a projektek élére.

Ha minden igaz, akkor a Sony jó pár Pókemberhez kapcsolódó filmet is tervez jelenleg, elvégre készül egy Kraven, egy Silk, egy Nightwatch, és egy Morbius mozi is, a Venom pedig 2018. október 4-én érkezik meg a magyar mozikba. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)