Hirdetés

Ryan Reynolds már dolgozik Deadpool legújabb kalandján, ezúttal sem egyedül szállna harcba

|

Az értesülések szerint X-Men karakterek is fontos szerepet játszhatnak majd a sztoriban.

Hirdetés

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Ryan Reynolds a Deadpool és Rozsomák hatalmas sikere ellenére is kitart amellett, hogy nem tervez újabb önálló Deadpool-filmet. A The Hollyood Reporter értesülései szerint ehelyett egészen más irányban gondolkodik a karakter jövőjét illetően.

Jelenleg Reynolds olyan filmötleteken dolgozik, amelyekben X-Men karakterek is szerepelnének, Deadpool pedig inkább mellékszereplő lenne. A tervek szerint egy három-négy fős X-Men csapat köré épülne a történet, Deadpool pedig elsősorban támogató szerepben jelenne meg. Reynolds úgy véli, hogy a nagyszájú zsoldos helyezésével érdekesebb lehetőségek nyílhatnak más karakterek bemutatására.

Hirdetés

A tervezett film nem kapcsolódik közvetlenül ahhoz az X-Men projekthez, amelyen Michael Lesslie dolgozik a Marvel Studios megbízásából. Egyelőre azt sem tudni, mely X-Men karakterek szerepelnének Reynolds filmjében. Egyelőre még függetlenül dolgozik a projekten, a korábbi tapasztalatok alapján pedig hajlamos sok változatot készíteni, mielőtt megtalálja a végleges koncepciót.

Nem ez lenne az első eset, hogy Reynolds konkrét X-Men karaktereket emel be valamelyik projektjébe. Colossus eddig mindhárom Deadpool-filmben szerepelt, a harmadik felvonásban pedig felbukkant például Pyro, Gambit, akit végre annyi év után eljátszhatott Channing Tatum (és a Bosszúállók: Ítéletnapban is visszatér), illetve természetesen a nagyágyú, Hugh Jackman is visszatért a címszereplő, Rozsomák szerepében. Meglátjuk, ezúttal is sikerül-e hasonlóan impozáns karaktergárdát összeállítani, vagy pedig inkább olyan karakterek kerülnek rivaldafénybe, akiknek eddig nem, vagy csak kevés idő jutott.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)