Úgy tűnik, a Marvel Studios még mindig nem véglegesítette az Avengers: Doomsday forgatókönyvét, legalábbis erről árulkodnak Rebecca Romijn friss nyilatkozatai. A Mystique karakterét alakító színésznő a The Hollywood Reporter kérdésére elmondta: fogalma sincs, hogy végzett-e már a filmben való szereplésével, mivel a készítők még nem fejezték be a szkriptet.
"Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy minden jelenetemet leforgattuk-e. Még mindig írják"
- árulta el Romijn.
"Nagyon titkolóznak, mindent megtartanak maguk között, hogy ne szivárogjon ki semmi."
A színésznő ugyan nem árult el többet a Doomsdayről, de megosztotta, hogy nagyon különleges érzés volt visszatérni az eredeti X-Men színésztársak, valamint az új Marvel-gárda tagjai közé.
"Furcsa volt, de izgalmas is. Most már teljesen a sajátomnak érzem Mystique-et"
- tette hozzá Romijn, aki korábban az X-Men, az X-Men 2, az X-Men: Az ellenállás vége és az X-Men: Az elsők filmekben is eljátszotta a mutáns alakváltót.
A Doomsday forgatása során több régi X-Men szereplő is visszatér, köztük Patrick Stewart (Xavier), Ian McKellen (Magneto), James Marsden (Küklopsz) és Alan Cumming (Árnyék). A Marvel Studios fejese, Kevin Feige szerint a film jelenleg is dinamikusan alakul, a forgatás közben pedig rengeteg "pluszolás", vagyis kreatív kiegészítés történik.
"Nap mint nap történik pluszolás az Avengers: Doomsday forgatásán, és fantasztikus látni ezt. Olyan színészekkel dolgozunk, akik egyes karaktereket most először, másokat már tizedszer vagy tizenkettedik alkalommal formálnak meg. Ők a legjobbak, és olyan szinten ismerik ezeket a figurákat, hogy ha van egy ötletük, arra érdemes odafigyelni"
- mondta Feige. A Doomsday valószínűleg minden idők egyik legambiciózusabb Marvel-filmje lesz, amelynek főgonoszát, Doctor Doomot Robert Downey Jr. alakítja majd - ezúttal nem mint Vasember, hanem az univerzum egyik legfélelmetesebb figurája. Egy nemrégiben közzétett Instagram videó alapján akár egy Vasember kontra Doom összecsapásra is sor kerülhet - igaz, ez egyelőre csak a rajongók reménye.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!