Hirdetés

Piros kód, szülők: novemberben érkezik a Jégvarázs 3!

|

A Jégvarázs 3-ban Anna és Kristoff összeházasodik, miközben Arendelle új gonosszal kell, hogy szembenézzen.

Hirdetés

A Disney 2027. november 24-én, az amerikai hálaadásra lőve mutatja be a Jégvarázs harmadik részét. 

A történet jelentős részét továbbra is titokban tartja a stúdió, néhány fontos részletet azonban már elárultak. Például Anna és Kristoff a harmadik filmben összeházasodik, Arendelle lakóinak pedig egy új gonosszal kell szembenézniük, Olaf, a hóember szerelme pedig egy Samantha nevű karakter lesz. 

Hirdetés

Az eredeti szinkronhangok közül Kristen Bell Annaként, Idina Menzel Elsaként, Jonathan Groff Kristoffként, Josh Gad pedig Olafként tér vissza. 

A Disney már a 2024-es D23-on bemutatta Brittney Lee első koncepciórajzát a folytatáshoz, a képen Elsa egy fehér lovon, Anna pedig egy barna szarvason utazott, a háttérben egy rejtélyes, fenyegető alak körvonalaival.

Kristen Bell 2025 őszén azt mondta, hogy a produkció már készül, de akkor még nem hallotta az új dalokat. A zenéért ismét a házaspárként és alkotótársként dolgozó Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez felel, akik az első két rész dalait, köztük a szülők számára túlságosan is jól ismert Let It Gót is írták.

A harmadik film ráadásul nem feltétlenül zárja le Anna és Elsa történetét, a Disney korábbi vezérigazgatója, Bob Iger már megerősítette, hogy a Jégvarázs 4 is fejlesztés alatt áll, az alkotók pedig egy két filmen átívelő történeten dolgozhatnak. A negyedik rész előkészítéséről és a 2027-re halasztott premierről korábban itt írtunk.

A Jégvarázs 3 tehát 2027. november 24-én érkezik a mozikba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)