A The Last of Us sorozat már az első évadban is bővelkedett megrázó és nehezen nézhető jelenetekben, de a második évad a játékhoz hasonlóan újabb szívszorító pillanatokkal terheli meg a nézőket. A legfájdalmasabb közülük talán értelemszerűen Joel halála, azonban az egyik legérzelmesebb jelenet a hatodik epizódban látható, amelyben Joel és Ellie múltbéli kapcsolata, illetve annak megromlása és kvázi legvégső pillanatképe kerül előtérbe. Az epizód ominózus, verandás jelenete annyira megrázó lett, hogy maga Pascal sem hajlandó visszanézni - még akkor sem, amikor a Vanity Fair egyik interjújában került volna rá sor.
A jelenet különösen mély érzelmi töltettel bír, hiszen Joel itt vallja be Ellie-nek az igazságot az első évad végén történtekről. Ez az őszinteség több szempontból is kulcsfontosságú a történet szempontjából, hiszen felszínre hozza azt a mozzanatot, mely kettejük kapcsolatának romlását eredendően okozta, ám mindeddig szőnyeg alá volt söpörve. Ráadásul megágyaz Ellie későbbi motivációjának is, hiszen a lány nem kapott lehetőséget arra, hogy feldolgozza, amit Joel tett, és esetleg megpróbáljon megbocsátani neki.
Pascal a forgatás napját "az egyik legnehezebb és mégis legegyszerűbb munkanapként" jellemezte - a szerep érzelmi súlya nehezítette a munkát, ugyanakkor a karakterével való mély azonosulás miatt természetesen jött a játék. Elmondása szerint ő és Ramsey egész nap "a fájdalomban éltek", és külön kiemelte, mennyire biztonságos és támogató partner volt a színésznp ebben az intenzív jelenetben. Neil Druckmann rendező odafigyelése is segítette őket, ám Pascal a nap végére teljesen "kiüresedettnek" érezte magát, és emiatt sem szeretne újra szembesülni a jelenet tartalmával.
A színész számára a legnehezebb az volt, hogy elbúcsúzzon Ramsey-től, akivel szoros barátsága alakult ki a forgatás során. Pascal szerint az, hogy el kellett engednie ezt a kapcsolatot - akárcsak Joelnek Ellie-t - különösen megviselte. A való életbeli köteléküket is beépítették a jelenetbe, ami még életszerűbbé és fájdalmasabbá tette azt. Pascal őszintén beszélt arról, hogy a gondolat is összetörte a szívét, hogy "bántania" kell Ramsey-t a jelenetben, vagy hogy el kell veszítenie őt - és ez elég ok arra, hogy ne akarja újra átélni a felvétel pillanatait.
Noha a The Last of Us 2. évada, főként Ellie karakterábrázolása miatt nem feltétlenül volt a legacélosabb adaptáció, amit valaha láttunk, a történet legfontosabb része, az érzelmi oldala alapvetően rendben volt. Ennek pedig az egyik kicsúcsosodása volt ez a jelenet, melyet nem véletlenül nem akart kiengedni a kezéből Druckmann. Meglátjuk, a harmadik évad hogyan alakul majd az ő hiányában.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!