A Warner Bros. nem kötött megállapodást egy esetleges folytatásra az első film készítésekor. Ehhez nagy mértékben hozzájárult, hogy a stúdió nem számított arra, hogy a film közel 1,5 milliárd dolláros bevételt termel és egy rakás Oscar-díj jelölést is begyűjt. A sikert viszont nem csak a stúdió akarja meglovagolni, hanem az alkotók is.
Mivel nem merült fel a Barbie film készítésekor a folytatás lehetősége, ezért most a stábnak nagy mozgástere van a gázsit illetően. Greta Gerwig rendező, Noah Baumbach forgatókönyvíró és a főszerepeket játszó Margot Robbie és Ryan Gosling sem hagyja átverni magát. Jól tudják, hogy egy ilyen film sikeréből nem csak a stúdiónak, hanem nekik is nagyobb szelet jár a tortából. Az elmúlt három évben a Warner Bros. hat különböző ajánlatot is tett a folytatás fizetéseit illetően, amiből a legutóbbi állítólag minden idők egyik legmagasabb összege volt a stúdió történetében és még ez sem volt elég.
A Variety forrásai szerint Ryan Gosling egy közel 20 millió dolláros apanázst kér, hogy ismét Ken műanyagbőrébe bújjon.
Természetesen nem csak a ledolgozott munkáért kérnek pénzt az alkotók. A csapat a bevételből jelentős részesedést biztosító szerződéseket szeretne kötni, ami teljesen érthető az első film sikeréből kiindulva.
Egyesek David Zaslav vezérigazgatót hibáztatják a helyzet kialakulásáért és amiért nem volt eléggé előrelátó. Ha Zaslav nem enged időben a követeléseknek, a jogok visszaszálnak a Mattelre és a Barbie 2. meghiúsulhat. Persze tudjuk, hogy nem minden filmnek van szüksége több részre, és az első Barbie sem éppen úgy ért véget, hogy folytatásnak adjon teret. Kezdetben a rendező sem igazán érdeklődött egy Barbie folytatás iránt, ám időközben megváltozott a hozzáállása. Mostanra állítólag már ötlete is van a második részhez, de egyelőre nem árulja el, hogyan nézne ki a film, amíg nem egyeznek meg a Warner Bros. stúdióval, vagy egy másikkal, ha időköbzen elveszítik a jogokat.