Hirdetés

Nem akárki tér majd vissza a Dexter új évadában

|

Újabb ismerős arc feltűnése vált hivatalossá.

Hirdetés

Júliusban kaptuk meg az első előzetest a Showtime által feltámasztott Dexter új (szám szerint a 9.) évadáról, amely nem árult el sok mindent a történetről, inkább csak megalapozta a hangulatot, és felfedte, hogy miként tengeti Dexter a mindennapjait a botrányos lezárás óta. Ugyan a premier egy kicsit még odébb van, azért egy fontos visszatérő karakterről így is lehullott a lepel nemrég.

Hirdetés

Jennifer Carpenter, aki Dexter testvérét, Debra Morgant alakította 8 évadon keresztül, nemrégiben részt vett egy Dexteres kérdezz-felelek panelen, ahol elárulta, hogy az általa megformált karakter is feltűnik az új részek során, ráadásul nem csak egy cameo szerep erejéig, hanem mint állandó szereplő. Persze nem kell megijedni, nem feltámasztásról van itt szó, hanem amolyan vízióként lesz látható Dexter számára:

Nem szellemként gondolok rá, hanem inkább mint egy visszhang, vagy egy kényelmetlen igazság, aki ott lebeg Dexter feje mellett. Visszajön, hogy kísértse, büntesse őt, ugyanakkor vigyázzon rá, provokálja és szeresse is egyben.

Michael C. Hall ezután hozzátette:

Deb csak egy belső karakter lesz Dexter számára, aki jelzésként szolgál majd, hogy milyen messzire esett... iránytű nélkül. Nagyon szórakoztató volt feltárni [Dexter] belső világát, mert sokkal robbanékonyabb és őrültebb, mint korábban volt.

A Dexter: New Blood alcímet kapó minisorozat története 10 évvel a sorozatzáró epizód után veszi fel a fonalat, amikor is Dexter Morgan Jim Lindsay álnéven tengeti mindennapjait egy New York államban fekvő kisvárosban, Iron Lake-ben. Már rég hátrahagyta múltját, ám hamarosan olyan váratlan események sorozata veszi kezdetét, amely arra sarkallja, hogy újfent előhívja sötét énjét. A 10 részes széria november 7-én indul útjára, melyben fontosabb szerepben feltűnik a színészveterán Clancy Brown, mint Dexter ellenlábasa, Julia Jones (Wind River - Gyilkos nyomon, Westworld), Jamie Chung, valamint John Lithgow.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)