Tom Hardy jövője bizonytalanná vált a MobLandben, vagyis a Gengsztervilágban, mert a színész körül túl sok a konfliktus.
Több amerikai lap értesülése szerint Tom Hardy egyáltalán nem biztos, hogy a második évad után is benne lesz a sorozatban. A Deadline is arrólt számolt be, hogy Hardy egyelőre nem kapott felkérést a várható harmadik évadra, amelyet hivatalosan még nem jelentettek be, de a háttérben már dolgoznak rajta.
Egyes források odáig mentek, hogy azt állították, a Hardyt gyakorlatilag eltávolították a projektből, míg más beszámolók szerint erről még nem született végleges döntés.
A The Hollywood Reporter forrásai szerint jelenleg is folynak az egyeztetések Hardy szerepéről, így hivatalosan továbbra sincs megerősítve a távozása.
A beszámolók alapján Hardy állítólag összetűzésbe került többek között Jez Butterworth producerrel, valamint a gyártásért felelős 101 Studios vezetőivel. A Puck szerint a színész rendszeresen késve érkezett a forgatásokra, többször próbálta átírni a dialógusokat, és elégedetlen volt azzal, hogy a sorozat egyre inkább több szereplőre épülő irányba mozdult el.
A lap szerint a helyzet odáig fajult, hogy Butterworth kilépéssel fenyegetőzött, mire a Paramount állítólag inkább Hardy jövőjének újragondolása felé kezdett el nyitni.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
A Gengsztervilág egyébként elég nagyot meg a SkyShowtime-on, a második évad a hírek szerint még az év vége előtt érkezhet, és Hardy munkája ezen már befejeződött, de mivel nem láttuk, egyelőre nehéz megmondani, hogyan kezelné a történet a karakter hiányát, ha a színész végül valóban távozna.
Arról már korábban is hallottunk pletykákat, hogy Tom Hardyval annyira nem egyszerű a közös munka, a Mad Max kapcsán Charlize Theron évekkel később azt mondta, hogy nem mindig érezte magát biztonságban a közös munka során.
