Hirdetés

Mire volt elég a meztelen Emma Stone a magyar mozikban?

|

A Szegény párák felkavaró hangulata és kendőzetlen jelenetei komoly visszhangot kaptak, de ez elég a sikerhez a hazai mozikban?

Hirdetés

Bevett szokás, hogy Oscar-gála előtti hónapokban mutatják be hazánkban a díjesélyes filmeket, és közöttük van Yorgos Lanthimos (Egy szent szarvas meggyilkolása, A homár) újdonsága, a Szegény párák is, amely tizenegy kategóriában is esélyes az aranyszoborra.

Múlt csütörtökön mozikba került nálunk is a csodálatos Emma Stone főszereplésével, de a Filmforgalmazók Egyesületének információi szerint csak a hatodik helyig tudta felküzdeni magát és hasonlóan nyitott, mint a rendező korábbi munkái: június 25. és 28. között 8965-en voltak rá kíváncsiak, míg előző filmje, A kedvenc 8409 látogatót vonzott a bemutatásakor. 

Az újdonságok közül Martin Freeman és Jenna Ortega közös filmje, a Csábító leckék szerepelt a legjobban, több mint 10 ezer néző volt rá kíváncsi. A szenvedély íze című romantikus dráma Juliette Binoche-sal és a megrázó témát felkaroló Jim Caviezel-alkotás, A szabadság hangja a nyolcadik és kilencedik helyen vertek tanyát, az akciózó Pierce Brosnant felvonultató Villám Charlie és az Elrabolták című történelmi dráma pedig még hátrébb debütáltak (14. és 26. lettek). 

Hirdetés

Ami a régebbi premiereket illeti, a Sydney Sweeney és Glen Powell nevével fémjelzett romkom, az Imádlak utálni második hete vezeti a mezőnyt, és kétszer annyian váltottak rá jegyet (közel 58 ezren), mint a harmadik hete akciózó Jason Statham A méhészére (mintegy 26 ezren). A dobogó harmadik fokára a Semmelweis lépett fel, amely immáron kilencedik hete tartja magát. Nagyon szépen fut a december közepén bemutatott Wonka is, a varázslatos családi film már a 250 ezer nézős mérföldkövet is elhagyta.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az Aquaman folytatása még éppen tizedik lett, de a következő héten nagy valószínűséggel már kikerül a top 10-ből, hiszen jön Henry Cavill (Argylle), Mads Mikkelsen (A fattyú) és Sofia Coppola (Priscilla) újdonsága is. A hétvégén így nézett ki a toplista:

  1. Imádlak utálni 134 199 279 Ft bevétel, 57 772 látogató
  2. A méhész 65 205 474 Ft bevétel, 25 754 látogató
  3. Semmelweis 27 118 010 Ft bevétel,12 438 látogató
  4. Csábító leckék 24 352 745 Ft bevétel, 10 474 látogató
  5. Wonka 22 689 734 Ft bevétel, 9505 látogató
  6. Szegény párák 22 228 910 Ft bevétel, 8965 látogató
  7. Kacsalábon 15 147 705 Ft bevétel, 6551 látogató
  8. A szenvedély íze 11 308 560 Ft bevétel, 4865 látogató
  9. A szabadság hangja 10 085 735 Ft bevétel, 3989 látogató
  10. Aquaman és az elveszett királyság 8 118 239 Ft bevétel, 3217 látogató
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)