Alan Ritchson hozza az izmot és felpakolja az ellenfeleket, Owen Wilson pedig megpróbálja szállítani a humort, és ha ez nem lenne elég, még a drámázós lelkizésre is van idejük a mindössze 98 perces akció-vígjátékban.
A sztori
Hank Malone (Alan Ritchson) egy csúcskategóriás futár: ő viszi el a legneccesebb melókat. Ha kell, politikusokat szed ki hotelszobákból a prostik és a kokó közül, ha kell, akkor a különc, elvált gazdagok papagáját cipeli jobbra-balra az utca két oldalára. A nap végén kap még egy zsíros melót: egy emberi májat kell leszállítania egy közeli kórházba, ahol egy 7 éves haldokló kislány vár a transzplantációra. Mikor azonban megérkezik Ben Bishop (Owen Wilson), és közli, hogy őt is magával kell vinnie, ráadásul a kórház nevét is rosszul tudja, ahova menniük kell, elkezd minden a feje tetejére állni. Rövidesen kiderül, hogy az egészhez az ausztrál kartellnek van köze, anyuci pici fia, Damián (Rodrigo Santoro) ugyanis minden áron meg akarja szerezni a szervet a haldokló szülőnek. Elkezdődik hát egy életre-halálra menő, véres fogócska a városon keresztül, terepjáróval, biciklivel, de még mentőautóval is, hogy kiderüljön, ki kapja meg a májat. Mindeközben persze a kórházban is megy a kavarás, ahol nem tudhatjuk, ki a kartell informátora.
A pozitívumok
Jó, hogy a játékidő egy perccel sem hosszabb, mert még ez is túlságosan soknak érződik helyenként. Lehetett volna színesíteni azzal, hogy hősünk az elején több rövid futármelót csinál meg, és akkor rövidebb, feszesebb a város utcáin zajló üldözés. Alan Ritchson karizmatikus főszereplő, a külseje egy igazi jelenség, közben pedig az érzelmeit is egy fokkal jobban meg tudja jeleníteni, mint mondjuk Jason Statham. Az Owen Wilson által megformált nagydumás futár szimpatikus figura, de a színésznek nem kellett megerőltetnie magát.
Jó, hogy mindenkinek megvannak a motivációi, hogy miért akarja megszerezni a szervet: még a főgonosz is végső soron csak az anyja által okozott traumák áldozata. Na, nem mintha ez mentség lenne egy halom ember legyilkolására.
A negatívumok
A film nem tudja eldönteni, hogy most komoly, vagy inkább vicces akar lenni, így pedig két szék között a pad alá esik. Owen Wilson szerethető, de igazán vicces pillanata kevés akad, a random pillanatokban megszólaló papagáj simán ellopja előle a show-t. A drámai szál annyira felületes, hogy képtelenség átérezni a főhősünk problémáit. Az akciójelenetek többnyire pocsékul néznek ki: CGI-ban tocsogó vágás nélküli jelenetet próbálnak majmolni a Tyler Rake: A kimenekítés-filmekből, de az egész rettenetesen fest. Az üldözős-verekedős szekvenciák koreográfiájába nem sok kreativitás szorult, az utolsó harcnál pedig a két főszereplő úgy tocsog a vérben, mintha olajbirkózáson lennének.
A verdikt
Az Életfutár nem igazán rossz film, de az alkotóknak csak nem sikerült kitalálniuk, mit is akarnak kihozni belőle igazán, ezért összesűrítettek és összemixeltek mindent, ami belefér, mindezt alig 100 percben, aztán lesz, ami lesz. Az eredmény pedig egy nagy katyvasz, aminek ugyan megvannak a maga élvezhető pillanatai, és egy kis "kapcsold ki az agyad" szórakozásnak is elfogadható, de összességében jobban jártunk volna, ha ez a film streamingre érkezik ingyenes házhozszállítással.
