Hirdetés

Mindenki túlélte az első valódi Squid Game-et, a nyertes nagyot szakított

|

3,5 millió dollárból hozták össze MrBeast saját Squid Game-változatát.

Hirdetés

Október közepén írtunk nektek róla, hogy MrBeast egy TikTok videóban tett fogadalmat arra, hogy amennyiben összejön a kért mennyiségű lájk a videóra, pénzt és energiát nem sajnálva, újraalkotja a Squid Game (a Nyerd meg az életed Puliwood kritikája itt olvasható) egyes játékait.

A youtuber pedig tartotta a szavát, kicsit több mint 1 hónappal később már meg is jött a videó, amiben ugyan a versenyzők szerencsére nem halnak meg, a játékok nagyon hasonlítanak a sorozatban látott kihívásokra.

Hirdetés

MrBeast állítólag nem kevesebb mint 3,5 millió dollárt, azaz kicsit több mint 1,1 milliárd forintot fordított a játékra, amiben benne van a megnyerhető 456 ezer dollár főnyeremény is. Ez átváltva körülbelül 149 millió forint.

Lövést szerencsére senki sem kapott, a versenyzők azonban átélhették többek között a piros lámpa, zöld lámpa, a törökméz kaparós (vagy nyalogatós, ugyebár) és az üveghíd kihívást is. Vicces, hogy épp a sorozat címét adó Squid játék nem került elő, mivel ez valószínűleg túl erőszakos lett volna a műsorhoz.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)