A Minamata-kór lényegében higanymérgezés, amelyet a Minamata-öbölben, Japánban élők szenvedtek el a helyi vegyi üzem vízszennyezése miatt. A Chisso vállalat a hulladékát a tengerbe engedte, ami megbetegítette az élővilágot, és ezáltal a halászattal foglalkozó kisváros lakóit. Már 30 évvel korábban is észleltek halpusztulást, de a kór először 1956-ban tűnt fel, majd később többször visszatért, tünetei között szerepelt az erős fájdalom, a bénulás, a hallás-látás elvesztése, a beszédkészség romlása, és számos szellemileg visszamaradott vagy fejlődési rendellenességgel küzdő gyermek született. A cég és a helyi hatóságok értelemszerűen próbálták eltussolni az ügyet, megmagyarázni, hogy a nagyobb jó érdekében mindez elenyésző. Az eset végül az évekig tartó civil tüntetéseknek és kártérítési pereknek köszönhetően került napvilágra.
A filmben W. Eugene Smith, híres fotóriporter lencséjén keresztül ismerhetjük meg a Minimatában élők történetét. Smith a valóságban a hétköznapi hősöket emelte naggyá képei által, például a II. világháború során, ahol fotózás közben maga is megsérült. Sokáig a Life magazinnak dolgozott, és többen neki tulajdonítják a fotóesszé fogalmának és műfajának megalkotását. Legtöbbször 35 mm-es kamerával dolgozott, kihasználta a szemcsézettség adta jellegzetességeket és a fényviszonyok erős kontrasztját. Munkájában nem volt hajlandó kompromisszumokat kötni, ezért több helyen sem volt maradása. Sokat ivott és amfetamin-fogyasztó volt, és egyben egy végletekig elhivatott munkamániás. Egyik legjelentősebb munkája volt a minamatai eset következményeinek dokumentálása.
Gene-t a filmben Johnny Depp alakítja, aki újfent képes kellően belehelyezkedni egy problémás, különc alak szerepébe, azonban felülemelkedik az egyszerű tényen, hogy a fotós nem volt mindig beszámítható. Depp játékában érződik Smith és a téma iránti tisztelet, és a férfi erőteljes jelleme, érdes modora és önfejűsége mellett kellően átadja annak megszállottságát és mélyen gyökerező empátiáját. Néha képes átcsapni "részeg tengerészbe", de összességében elmondható, hogy utóbbi filmjeivel (City of Lies, A barbárokra várva) kezdi levetkőzni az elmúlt évek komikusnak szánt ripacskodását.
A film másik nagy előnye, hogy bemutatja az ott élők tragédiáját, és végső soron az ő történetüket meséli el, de legalább akkora hangsúlyt fektet magára Gene-re is. Főként arra, milyen utat kell bejárnia ahhoz, hogy elnyerje egy megtört közösség bizalmát, és hitelesen tudja átadni a világnak a borzalmaikat. A Minamata főhajtás a lakók példátlan kitartása, a fotózás esszenciája és Smith munkássága előtt is.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
Azonban, mint minden játékfilm, ez is él drámai csúcspontokkal, amit az egyre szorosabbra fűződő emberi viszonyok, a körülmények viszontagságai és Gene magánéleti gondjai jelentenek. Szépen strukturált film, ami a nézője együttérzésére épít, ami egy ilyen fontos és megkerülhetetlen ügy kapcsán nem is csoda. Viszont a japánok emberi mulasztás és korrupció okozta, felfoghatatlan szenvedést előidéző katasztrófája önmagában is elég erős téma - gondoljunk akár az ehhez hasonló Sötét vizeken című filmre - , ami dokumentumfilmként, a lehető lepuritánabb tálalásban talán még nagyobbat ütött volna, és stílusában talán jobban passzolt volna Smith intim fotóriporteri életművéhez.
Persze vannak Gene-nek segítői, főnökei, ellenlábasai, reprezentálják a civil tömeget és egy konkrét család életébe is betekintést nyerhetünk, ahol a fotósorozat elkészültéig Smith-ék laknak. Utóbbiakon kívül a legtöbb karakter nem túl jelentős, mondhatni kényszerű kiegészítők, de közel sem zavaróak. A felbőszült tömeg elbeszéléseinek halmozása érzékelteti a helyzet súlyosságát, miközben a befogadó család beteg gyermekén keresztül, és a fotós hozzá fűződő viszonya által szinte mi is testközelből tapasztalhatjuk meg a kór szörnyűségeit, és a miatta érzett szégyent és félelmet. A fényképezést mint közös nyelvet használja a film, ami nem csak a nyelvi különbségek elfedését célozza, hanem az érintettek sorsában való osztozást, a segítségnyújtást is.
A minamataiaknak a film és a fotó, ezzel együtt a nyilvánosság jelentette az esélyt arra, hogy a gyár feleljen a tetteikért. A higanymérgezésnek 2265 ismert áldozata volt, melyből 1784-en elhunytak, de a Chissónak több mint tízezer embernek kellett kártérítést fizetnie, aminek teljes összege elérte a 937 millió jent. Ez volt a legmagasabb bírság, amit a japán bíróság addig kiszabott, majd 2010-ben újabb 2123 esetben ítéltek meg kártérítést a betegség miatt.
A Minamata egy igen fontos és megterhelő film, ami felhívja a figyelmet a környezetszennyezés veszélyeire, az emberi gyarlóság és kapzsiság határtalanságára, miközben az új erőre kapó Johnny Depp által Gene Smith meghatározó munkásságának egy kis szeletét is megismerhetjük.
