Hirdetés

Megérkezett a Hang nélkül 2. első előzetese!

|

2020-ban megérkezik a sikerhorror folytatása, amelyből még többet megtudhatunk erről az önmagából kifordult világról.

Hirdetés

A mindössze 17 millió dollárból készült, majd világszinten 340 millió dollárt fialó Hang nélkül 2018 egyik legnagyobb sikerfilmje volt, így nem fontolgatták hosszú távon a második rész elkészítését. Szerencsére az első film rendezője, írója és egyben főszereplője John Krasinski személyében ismét magához ragadta a gyeplőt, hogy elhozza a folytatást.

Hirdetés

A korábbi ígéretekhez híven újév napján meg is érkezett az első teljes előzetes, amely nagyjából azt ígéri, amit eddig elárultak nekünk a folytatásról. Ezúttal többet is megtudunk majd a világot romba döntő szörnyek eredetéről, valamint a film világának további túlélőiről. Krasinski ugyan ledobta magáról a színészi kötelezettségeket (hacsak visszatekintésekben nem fogjuk látni, amire a kezdeti képsorok szolgáltatnak gyanút), viszont a család megmaradt része természetesen visszatér, Emily Blunttal és néhány újdonsült szereplővel az élen.  

A Hang nélkül folytatása 2020. március 19-én érkezik a mozikba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)