Majdnem egy egészen más sztorival készült el az első Zootropolis

Kevesen tudják, de a Zootropolis, amelyet végül milliók szerettek meg, majdnem egy teljesen más film lett. A Disney animációs sikere alig másfél évvel a bemutató előtt még egy jóval nyomasztóbb, nyíltan disztópikus irányba tartott, és utólag visszanézve valószínűleg sokkal kevésbé lett volna emlékezetes.

Az eredeti történet középpontjában nem Judy Hopps állt volna, hanem Nick Wilde, egy megkeseredett róka, aki egy olyan Zootropolisban próbált túlélni, ahol a ragadozókat kényszerrel viselt sokkoló nyakörvekkel tartották kordában. Ezek az eszközök minden alkalommal áramütéssel büntették volna az olyan ösztönös érzelmeket, mint a düh vagy az izgalom, a város pedig nyíltan és törvényileg különböztette volna meg a lakóit. Judy ebben a verzióban kemény, könyörtelen rendőrként üldözte volna Nicket, akit egy olyan bűncselekménnyel vádolnak meg, amit nem követett el. Bár a korai forgatókönyv végül eljutott volna a nyakörvek eltörléséig, a készítők idővel rájöttek, hogy egy túl igazságtalan világot és túl nehezen szerethető karaktereket hoztak létre. A történet drámaisága elnyomta volna azt, ami végül a Zootropolislegnagyobb erősségévé vált, ezért radikális döntést hoztak, és szinte mindent újraírtak.

A végleges változat sokkal visszafogottabban, ugyanakkor jóval pontosabban beszél az előítéletekről. A nyílt elnyomás helyett egy látszólag befogadó, modern társadalmat mutat, ahol minden rendben van egészen addig, amíg közelebbről meg nem nézzük a mindennapi gesztusokat, a félmondatokat és az ösztönös reakciókat. Ez az a világ, ahol papíron mindenki egyenlő, mégis ott lapul a félelem és a gyanakvás a felszín alatt. Ez a megközelítés sokkal kellemetlenebb és ezért sokkal hatásosabb is. A nyílt, törvénybe foglalt diszkrimináció könnyen idéz fel történelmi példákat, amelyekről szeretjük azt hinni, hogy már a múlt részei. A Zootropolis végső változata viszont a jelenről beszél, arról a fajta elfogultságról, amely gyakran ártatlan szándék mögé bújik, és éppen ezért nehezebb felismerni.

A film egyik legerősebb pillanata sem egy nagy leleplezés vagy forradalmi jelenet, hanem egy ösztönös mozdulat, amelyben Judy, minden közös élmény ellenére, mégis fél Nicket. Ez az apró gesztus sokkal többet mond az előítéletek természetéről, mint bármilyen nyakörvvel kényszerített rendszer tette volna. Utólag nehéz elképzelni, hogy a Zootropolis ilyen pontos és kényelmetlen tükröt tudott volna tartani, ha megmarad az eredeti, sötétebb iránynál. A készítők kockázatot vállaltak azzal, hogy az utolsó pillanatban új alapokra helyezték a történetet, de ez a döntés tette a filmet igazán időtállóvá.