Hirdetés

KVÍZ: mennyire ismered 2003 filmjeit?

|

2003 óta nem mozdul meg a nagy lábujjad? A Mátrixokat látva már semmilyen gépben nem bízol? Vagy te is imádod a világ legrosszabb filmjét, A szobát?

Hirdetés

2003-ban ért véget minden idők talán legnagyszabásúbb és leggrandiózusabb fantasy kalandja, A Gyűrűk Ura-trilógia. Peter Jackson azóta próbálta megugorni ennek a sikerét a 2012-ben útnak indult A hobbit-filmekkel, de még a legszemellenzősebb rajongók is csak félmosolyt villantottak rá. Ebben az évben viszont Harry Potter-mozi híján maradtunk, hiszen a 2002-es A titkok kamrája után két évet kellett várnunk Az azkabani fogolyra, de ez legyen a legnagyobb gondunk. Ennek ellenére is számtalan fantasztikus alkotás debütált 2003-ban, amik közül nehéz is volt válogatni.

Hirdetés

A király visszatér mellett a Tarantino rajongóknak is kedvezett az év, hiszen a két részre bontott Kill Bill első felvonása ekkor látta meg a napvilágot (vagyis inkább a mozik vásznait). Két Mátrix-filmet is szállítottak nekünk a Wachowski-testvérek (akik most már nővérek), ezzel ők is lezárták a trilógiájukat, de a közelgő negyedik mozira már nem is kell annyira sokat várnunk. Mindezeken túl 2003 az Oldboytól, a 21 grammtól, az X-Men 2-től, a Titokzatos folyótól, az Amerikai pite 3-tól, sőt még Tommy Wiseau botrányosa rossz filmjétől, A szobától is hangos volt - tegyük hozzá, abszolúte jogosan. Körkérdésnek pedig azt tennénk fel, hogy ti hányszor láttátok A király visszatér rendezői-bővített verzióját?

A GSPlus.hu YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)