Hirdetés

Kicsoda a Deadpool és Rozsomák főgonosza?

|

A jelek szerint elég izgalmas ellenféllel kerül majd szembe Ryan Reynolds és Hugh Jackman.

Hirdetés

Egyelőre egyetlen rövidke kedvcsinálót láthattunk még csak az idén érkező Deadpool és Rozsomákból (igen, végül tényleg ez lesz a film címe), ugyanakkor már ebben is megvillantották pár másodpercig a szószátyár mutáns harmadik kalandjának potenciális főellenségét. Az illető pedig nem más, mint Cassandra Nova, akinek anno nagyon fontos szerep jutott az eredeti X-Men képregényekben.

A New X-Men képregénysorozat 114. lapszámában debütált Cassandra Nova ugyanis nem más, mint Charles Xavier, vagyis X professzor ikertestvére, akit a prof eredetileg már az anyaméhben megölt, de Cassandrának sikerült visszatalálnia az életbe (ne feledjétek, képregényről van szó, bármi megtörténhet). A gonosztevő ereje Xavieréhez fogható, és ezt bizony be is vetette: elpusztította Genosha mutánsok által lakott erődítményét és milliókat ölt meg itt. Bár ő maga is mutáns, megveti a fajtáját és ki akarja irtani őket, de persze csak azután, hogy végzett X professzorral.

Hirdetés

A Deadpool és Rozsomákban Emma Corrin fogja alakítani Cassandra Novát, az említett előzetesben pedig egyelőre csak egy pillanatig láthattuk őt, akkor is hátulról. Ti kiszúrtátok? 

Egészen pontosan 2024. június 25-én érkezik majd meg a Deadpool és Rozsomák a magyar mozikba, szóval még egy kicsit ki kell bírnunk a premierig. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)