Hirdetés

Jenna Ortega is kiszállt a Sikoly 7-ből, nagy bajban van a főszereplőit elvesztő film, sőt az egész franchise

|

A szemünk előtt esik darabjaira a hetedik Sikoly mozifilm.

Hirdetés

Komoly felháborodást keltett a rajongók körében, hogy a Sikoly filmeket gyártó Spyglass gyűlöletbeszédre hivatkozva kirúgta a Sikoly VII-ből az előző két rész főszereplőjét, Sam Carpentert alakító Melissa Barrerát. A történtek után rögvest megindult a találgatás, hogy ki lehet a következő felvonás központi alakja, Sam húga, Tara például alkalmas lenne rá, hogy átvegye a stafétát, csakhogy mint azóta kiderült, az őt játszó Jenna Ortega már hónapokkal ezelőtt kifarolt a produkcióból.

Távozásának nincs köze Barrera botrányához, egyszerűen túlságosan lefoglalják a Wednesday második évadának munkálatai, és abszolút érthető, hogy inkább a Netflix sikersorozatát választotta, ami sztárt faragott belőle.

Hirdetés

A Variety értesülései szerint némileg árnyalja a Sikoly VII. körül kialakult helyzetet, hogy Ortega és Barrera szerződése mindössze két filmre szólt, amit a színésznők ki is töltöttek, tehát az, hogy esetleg a folytatásra is maradnak, nem volt kőbe vésve. A magazin forrásai úgy tudják, Ortegával legfeljebb egy cameo erejéig számoltak az alkotók, de most már úgy tűnik, hogy ebből sem lesz semmi, Barrera kirúgása után pedig már nem elég itt-ott módosítani a forgatókönyvön, hanem teljesen új szkripttel kell előállnia James Vanderbilt és Guy Busick párosának.

Ennek következtében kicsi az esélye, hogy az eredeti terveknek megfelelően 2025-ben a mozikba kerüljön a Sikoly VII., amelyhez most az előző filmből pénzügyi vita miatt kimaradt Neve Campbellt (kevesellte a felajánlott fizetést), valamint Patrick Dempsey-t szeretnék leszerződtetni. Campbell karaktere, Sidney Presscott elválaszthatatlanul összeforrt a Sikoly franchise-zal, ő az első számú túlélő, aki eddig öt filmben szerepelt. Dempsey pedig Mark Kinkaid nyomozót alakította a Sikoly 3-ban, s bár azóta nem láthattuk, többször is említették, hiszen a történet szerint később ő vette feleségül Sidney-t.

Mindeközben Melissa Barrera Instagram-sztoriban reagált a kirúgására:

"Mindenek előtt elítélem az antiszemitizmust és az iszlamofóbiát. Elítélem a gyűlölet és az előítélet minden formáját, irányuljanak azok bármely csoport ellen. Büszke latin és mexikói nőként a felelősségem arra használni a platformot, amely lehetővé teszi, hogy hallassam a hangom, hogy felhívjam a figyelmet az engem érdeklő problémákra, és a bajba jutottak szócsöve legyek. Ezen a Földön minden személy egyenlő emberi jogokat, méltóságot és szabadságot érdemel, függetlenül attól, hogy milyen vallású, melyik rasszba, milyen etnikumba tartozik, mi a neve, a szexuális irányultsága vagy épp a társadalmi, gazdasági helyzete. Hiszek abban, hogy az emberek egy csoportja NEM egyenlő a vezetőkkel, és meggyőződésem, hogy egyetlen kormányzat sem állhat a kritika felett. Éjjel-nappal imádkozom azért, hogy ne haljon meg többé senki, véget érjen az erőszak, és létrejöjjön a békés egymás mellett élés. Továbbra is fel fogok szólalni azok érdekében, akiknek a leginkább szükségük van rá, és kiállok a békéért, a biztonságért, az emberi jogokért és a szabadságért. Az nem megoldás, ha hallgatok."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)