Hirdetés

Jeffrey Wright dicsérte Robert Pattinson Batmanként nyújtott alakítását

|

Gordon felügyelő megmondta a tutit.

Hirdetés

A Matt Reeves által írt és rendezett The Batman körül a tavalyi DC Fandome-on bemutatott első kedvcsináló óta hatalmas hype körvonalazódik, amit csak tovább tüzelnek az Andy Serkiséhez hasonló nyilatkozatok is, melyek egy fantasztikus Batman mozi ígéretét vetítik előre. Ennek fényében nem meglepő, hogy a Gordon felügyelőt alakító Jeffrey Wright az Entertainment Tonightnak adott friss interjújában szintén csak szuperlatívuszokban tudott beszélni a filmről.

Hirdetés

Wright kiemelte, hogy a címszereplőt játszó Robert Pattinson alakítása - ahogy ő fogalmazott . mennyire "badass" volt.  

"Robert teszi a dolgát, miközben Matt Reeves víziójában dolgozunk, szóval tudod, Robert teszi, amit Robert tenni szokott, és azt hiszem, hogy ez a végeredmény tekintetében elképesztően badass lesz."

Wright arról is ejtett néhány szót, hogy a kettejük közös játéka milyen kihatással volt a másikra, miközben igyekeztek kialakítani a denevérember és Gordon közti dinamikát. 

"Imádtam az alakítását, imádtam ahogy magáévá teszi a szerepet és az energiáját, miként ezt képes volt nagyon különböző szinteken behozni a történetbe, amivel aztán mindketten tudtunk dolgozni."

Az október 16-án megrendezésre kerülő idei DC FanDome-on pedig valószínűleg még több a The Batmannel kapcsolatos részletre fog fény derülni, ugyanis az eseményen a friss előzetes leleplezése mellett a film főbb szereplői is jelen lesznek, akik valószínűleg ezúttal is megosztanak majd velünk néhány vadonatúj részletet a 2022 márciusában érkező filmből.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GSPlus.hu közösség tagja? Gyere a GSPlus.hu Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GSPlus.hu írókkal, olvasókkal!



Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)