Hirdetés

James Cameron végre elárulta, hogy mikor kapjuk meg az Avatar 3-at

|

Idén már egyszer elcsúsztatták a következő Avatar filmet, így nem véletlenül szegezték a rendezőnek a kérdést, hogy mi a helyzet a projekttel.

Hirdetés

13 év után folytatódott a világ legtöbb bevételt hozó filmje, az Avatar, és a tavaly decemberben debütált Avatar: A víz útja újfent kasszasiker lett: 2,3 milliárd dollárt termelt globálisan. Az Avatar 3 - amelynek jeleneteit A víz útja forgatásával együtt vették fel - az eredeti tervek szerint 2024 végén került volna a mozikba, ám idén nyáron a Disney alaposan átrendezte a premiernaptárját, így a harmadik rész átkerült 2025 decemberére, a negyedik 2029-re, az ötödik pedig 2031-re. 

A rajongók addig sem maradnak tartalom nélkül, hiszen a Ubisoft videojátéka, a kánon részét képező Avatar: Frontiers of Pandora még idén megjelenik, jövőre pedig két sztoriközpontú DLC-t is kapni fog, ennek ellenére Cameron nem kerülhette el, hogy helyzetjelentést adjon az Avatar 3-ról. 

Hirdetés

A 69 éves rendező nemrég résztvett egy új-zélandi sajtótájékoztatón, ahol bejelentette, hogy az összes tervezett filmjét (az Avatar-folytatásokat és más projekteket is beleértve) az országban fogja forgatni, és 2024-ben végre megkapja az állampolgárságot.

Cameron 2005 óta dolgozik Új-Zélandon, amikor az első Avatar fejlesztése megkezdődött, így nem meglepő, hogy otthonaként tekint rá: szerinte mindaz, amit csinálnak rengeteget jelent az ottani gazdaságnak, nagy presztízst hoz kulturálisan az országnak és számos fiatalnak ad lehetőséget a fejlődésre. Az Avatar 3 kapcsán is biztató nyilatkozatot tett: 

"Most egy nagyon hektikus kétéves utómunkafázisban vagyunk benne. Szóval 2025 karácsonya [lesz a premier]".

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

A harmadik Avatar filmről egyelőre keveset árultak el, de azért ismerünk már pár részletet: nem hivatalosan a The Seed Bearer néven fut, visszatérnek a korábban látott színészek, és egy új na'vi klánt is megismerhetünk majd, amelynek tagjai egy vulkán közelében élnek és emiatt a hamu népének hívják őket.

Ők kevésbé lesznek barátságosak, mint az erdőbéli omatikayák vagy a tengerparton élő metkayinák, és már azt is tudjuk, hogy ki lesz a vezetőjük: Varangot a Trónok harcából ismert Oona Chaplin, Charlie Chaplin unokája fogja alakítani, rajta kívül pedig a stábot erősíti Michelle Yeoh (Minden, mindenhol, mindenkor, Szeánsz Velencében) és David Thewlis (Harry Potter-filmek) is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)