Hirdetés

Hidegrázós előzetest kapott A Bly-udvarház szelleme

|

A Hill-ház szelleme alkotói ismételten azt akarják, hogy lámpafénynél aludjunk idén októbertől.

Hirdetés

A The Haunting of Bly Manor horrorsorozatot azóta vártuk már, mióta megnéztük az utolsó epizódot A Hill-ház szelleméből. Mike Flanagan ismételten összeverbuválta színészcsapatát, és még a szintén tűkön ülve várt Midnight Mass előtt leforgatta ezt az új sorozatot. A két cím persze azonos, hiszen egy antológiaszériáról beszélhetünk, aminek újabb szezonjához a minap egy hidegrázós és pattanásig feszült előzetest is érkezett.

Hirdetés

A mindössze másfél perces kedvcsináló tökéletes megágyaz ennek az újabb kísértethistóriának, aminek története több motívumban fog hasonlóságot mutatni a 2018-as Hill-házzal. Jelenleg a Bly-udvarház lesz terítéken, ahol ugyanúgy a különféle szellemek és kísértetek szeretnék megkeseríteni az ott lakók életét. Ám ez, legalábbis az előzetes végén látható kislányt alapul véve, talán nehezebb lesz nekik, mint gondoltuk volna.

A The Haunting of Bly Manor idén október 9-én kerül majd a Netflixre, és olyan ismerős színészek fognak majd benne felbukkanni, mint Victoria Pedretti, Oliver Jackson-Cohen, Alex Essoe, Kate Siegel vagy éppen Henry Thomas. Titeket meggyőzött ez az előzetes?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)