Nagyon szerettétek a múltkor a gyerekkorunk legbizarrabb rajzfilmjeiről szóló gyűjtésünket, amiről mi magunk is elismertük, hogy meglehetősen szűkre szabtuk a kínálatot, mivel úgy látszik, az animációval foglalkozó szakemberek világában senki sem megy a szomszédba némi agymenésért. A mámorító hangú Kaci narrációjával elkészült videónk alatt tucatszám sorjáznak a kommentek, amelyben a megszállott rajongók igazságot követelnek az első felvonásból kimaradt kedvenceiknek.
Rajtunk ne múljon, felmásztunk az ugrótorony tetejére és csattanós hasassal landoltunk ismét a szürreália hullámai között. Lássuk, mi van még ott, ahonnan az előző adag is jött!
Én vagyok Menyus
Az előző részben említettük Boci és Pipi kalandjait, a Cartoon Network egyik legsikeresebb sorozatát, amelyben a két címszereplő haszonállat testvérei egymásnak egy meglehetősen furcsa családban. A sorozatban párszor feltűnt egy minden lében kanál menyét, akinek a névjegykártyáján az állt: I.M. Weasel. Innen is pacsi a fordítónak, akinek sikerült megugrania a lehetetlent és többé-kevésbé átültetni magyar nyelvre a nevet, ezzel pedig a sorozat címét is. Bizony, ugyanis a Boci és Pipi mellékszereplőjeként debütáló rágcsáló idővel saját szériát kapott, az Én vagyok Menyus sorozat 1997-től 2000-ig futott a Cartoon Network műsorán. Menyus egyébként ugyancsak agyafúrt és sikert sikerre halmozó jószág volt, akinek az ellenpontját a bugyuta és agresszív pávián, I.R. Baboon testesítette meg. Érdekesség, hogy menyus hangját az a Michael Dorn kölcsönözte, akit a Star Trek rajongók jól ismernek, ő játszotta ugyanis Worf szerepét a Star Trek: Next Generationben, a Deep Space Nine-ban, a Picardban, no meg pár mozifilmben. Dorn egyébként a videojátékok világába is elkalandozott, többek között ő adta Dr. John hangját a Sierra által fejlesztett Gabriel Knight: Sins of the Fathers című játékban.
Billy és Mandy kalandjai a kaszással
Maradva a Cartoon Network háza táján, egy meglehetősen morbid címbe botlottunk: a Billy és Mandy kalandjai a kaszással két rosszcsont kölyök történetét meséli el, akik egy limbóversenyen legyőzik a Zord Kaszást, aki eredetileg egy hörcsög, Ciróka úr lelkéért érkezett Végsővárosba. Mivel azonban elbukja a kihívást, Billyt és Mandyt kell szolgálnia, akármilyen furcsaságot is kérjenek tőle. Ennek meg is lesz az eredménye, az egykor rettegett kaszás ugyanis idővel meglehetősen megenyhül, olyannyira, hogy a leggonoszabb lények egy idő után nem is veszik már túl komolyan. A széria 66 epizódot ért meg 2001 és 2008 között, de készült belőle 5 különkiadás és 3 egész estés rajzfilm is. Érdekesség, hogy az eredeti hangok között olyan nevek szerepelnek, mint Phil LaMarr, aki számtalan rajzfilmhez (pl. Futurama, Samurai Jack) kölcsönözte a hangját, illetve Jennifer Hale, akit gamerek milliói istenítenek, joggal, hiszen többek között ő volt Shepard parancsnok hangja a Mass Effectben, de hallhattuk őt a Baldur's Gate-ben, a Metal Gear Solidban, a Star Wars: Knights of the Old Republicban és még vagy tucatnyi AAA-címben.
Ed, Edd és Eddy
Még mindig a Cartoon Network őrültségeinél tartunk, többen említettétek ugyanis a csatornán 1999-től 2009-ig vetített rajzfilmsorozatot, amelynek három címszereplője a három tinédzser fiú, akik kertvárosi környezetükben igyekeznek minél több pénzt felhajtani, hogy minél több jawbreaker nevű édességet tudjanak beszerezni. Bizony, az Ed, Edd és Eddyről van szó.
A cím sorrendjét tekintve Ed a nagy és erős, de szellemi kihívásokkal küzdő böszme, aki adott esetben nem riad vissza attól, hogy házakat emelgessen, tévéket zabáljon, emellett rajong a tyúkokért és a szaftért. (Ebben ne keressetek sok értelmet, valószínűleg Danny Antonucci, a sorozat szellemi atyja sem törte túl sokat a fejét a srácok furcsaságain).
Edd, azaz "Dupla Dé", ahogy egy idő után szólítják a barátai az 'agy' a csapatban, aki valószínűleg jó barátságban lenne Dexterrel, a szobatudós kisfiúval, ha összefutnának a Cartoon Network Cinematic Universe-ben. Dupla Dé sokat olvas, érdekli a tudomány és ő a srácok különbejáratú őrült tudósa, aki különféle agyafúrt szerkezeteket agyal ki és épít meg. Neki van talán a legnagyobb szíve, a légynek sem tudna szándékosan ártani.
Eddy a legkisebb, de talán a legintenzívebb arc a brigádban, aki folyamatosan azon töpreng, honnan lehetne még több pénzt összekaparni, ehhez pedig mindenféle meredek ötletekkel áll elő. Dupla Dével szemben ő sokkal önzőbb és kapzsibb, gyakran saját barátait is simán átveri, ha a boldogulásáról van szó.
Nyomi szerencsétlen utazásai
A rajzfilmesek által feltételezhetően fogyasztott pszichedelikumokról nehéz lehet lejönni, amire a Nyomi szerencsétlen utazásai, avagy The Marvelous Misadventures of Flapjack is remek bizonyíték. Bár ez a sorozat csak bő két évet ért meg - 2008 és 2010 között pörgette a Cartoon Network - ettől függetlenül abszolút itt a helye a listán, hiszen hol máshol találkozna az ember olyan fura alakokkal, mint Nyomi, a kalandvágyó kisfiú, akit Lufi, egy beszélő bálna nevelt fel. Állandó szereplője még a sorozatnak Bütyök kapitány, azaz Captain K'nuckles, aki afféle zord öreg tengeri medveként folyamatosan a különféle kalózkodással kapcsolatos sztorijait meséli - igaz, ezek jelentős részben saját fantáziájának szüleményei.
A sötét humorú sorozatban feltűnik még Dr. Barbár, a borbély, de egyben orvos is, aki aggasztó módon rajong a különféle neurológiai műtétek végrehajtásáért, amihez csak reméljük, hogy nem a hajvágó ollóját használja. Mellette Nyolckarú Vili, az édesszájú tengeri szörny, Csúszós Pete, a kikötői masszőr, valamint Lord és Lady Pénzeszsák alkotják a képzeletbeli Szélvész kikötő lakosságát.
Kalandra fel!
Bár a Cartoon Network aranykorának egyértelműen a kilencvenes évek végét, a kétezres évek elejét tekinthetjük, a 2010-től 2018-ig vetített Kalandra fel!, azaz az Adventure Time a bizonyíték rá, hogy a csatorna továbbra is rajta tartja az ujját a korszellem ütőerén. Ennek legékesebb példája a Pendleton Ward által meglázálmodott sorozat, amelyben nem finomkodnak, hanem nagy lelkesedéssel tolják fullba a kretént. A sorozat a disztópikus Ooo földjén játszódik, főszereplői pedig egy Finn nevű kisfiú, és örökbefogadott tesója Jake, aki egy alakváltó sárga kutyaként jelenik meg (a legtöbbször, hiszen alakváltó volna a jószág - az örökbefogadási procedúra elemzésétől pedig jobb, ha ezen a ponton eltekintünk).
A Kalandra fel! epizódjainak állandó eleme a szürreális, abszurd humor, és a nyakatekert történetmesélés, amely teli szájjal röhögve űz gúnyt az összes rajzfilmkliséből, miközben a súlyosabb, az egzisztencialista filozófia kérdéseit is feszegető sztoriktól sem riad vissza.
A széria popkulturális jelentőségét remekül jelzi, hogy egyrészt megjelenését követően gyors ütemben tudott mémesedni - az Adventure Time mémekkel kapcsolatos érdeklődés 2010-2013 között érte el a csúcsát - másrészt még LEGO-változat is készült a szereplőkből, amelyekért ma már a vérbeli gyűjtők komoly összegeket is hajlandóak kifizetni.
Pecatanya
Végre elköszönünk a Cartoon Networktől, a felsorolásból ugyanis nem maradhat ki a Disney égisze alatt megvalósult, 2010 és 2014 között vetített Pecatanya, avagy Fish Hooks sorozat sem. A kétdimenziós, számítógépes animációval készült szitkom egy kisállat-kereskedés akváriumában élő halacska életén keresztül tekint be a tipikus amerikai gimnazisták hétköznapjaiba, mindezt persze nyakonöntve - már, ha egy akváriumban értelmezhető ez a művelet - masszív adag agyamnet humorral, bizarr karakterekkel és a "szívtipró gimi"-receptjét gyakran a feje tetejére állító, meghökkentő sztorikkal.
A főszereplő hangját az a Kari Wahlgren adja, aki például a Kung Fu Panda, a Rick & Morty vagy épp a Jégkorszak rajongói számára is ismerős lehet, de - természetesen - a rajzfilmhangok egyik atyaúristene, a többek között a Futurama Benderét, vagy épp a már említett Kalandra fel! Jake-jét is megszólaltató John DiMaggio sem hiányozhat a stáblistáról.
A Maxx
A szuperhősöket kifigurázó, a feszes latexcuccokban akciózó igazságosztók világát lépten-nyomon fricskázó Deadpool figurája jelentős helyet követelt magának ebben a furcsa niche-ben, muszáj megemlékeznünk az MTV (fiatalabb olvasóink kedvéért a Music Television) műsorán 1995-ben vetített The Maxxről, amelynek főhősét még 1993-ban hívta életre Sam Kieth képregényrajzoló, az Image Comics, később pedig a DC Comics számára.
A főhős, Maxx a mi világunkban egy dobozban élő hajléktalan, azonban, az Outbacknek nevezett furcsa álomvilágban pedig a Jungle Queen nevű uralkodónő testőre és védelmezője. Érdekesség, hogy Jungle Queen Maxx valódi világában is létezik, ahol Julie Wintersnek hívják. Az egyik csavar ott kerül a sztoriba, hogy míg Maxx tisztában van a két különböző dimenzió létezésével, a többiek nincsenek, holott a történések mindkét létsíkon befolyásolják az életüket.
Az egyedi látványvilágú képregény és sorozat a mai "fröccsöntött" szuperhős-történetektől eltérően meglepően összetett és helyenként meglehetősen sötét sztorikkal és humorral dolgozik, főszereplője pedig időnként más világokban is feltűnik, például a Sonic - igen, AZ a Sonic - kalandjairól szóló Sonic Super Special egyik kiadásában, de szívott egy levegőt Batmannel is, a 2018-ban megjelent Arkham Dreams sorozatnak köszönhetően.
Persze a listát most is lehetne folytatni, és ti nyugodtan tegyétek is meg lent, a kommentek között!