Hirdetés

Folytatódik a Jujutsu Kaisen, ingyen olvashatjátok az első új fejezetet

|

68 évvel Itadori Yuji története után sokat változott az átokhasználók világa.

Hirdetés

A Jujutsu Kaisen fő szériája egy évvel ezelőtt ért véget. Gege Akutami megszenvedte a képerény utolsó hónapjait, de akármennyire is kritizálnánk a történetének második felét, az kétségtelen, hogy egy új globális őrületet indított el Yuji Itadori, Satoru Gojo és barátainak bemutatásával. Azt egy ideje már tudtuk, hogy a Jujutsu Kaisen vége után Gege új vizekre akar evezni, de néhány nappal ezelőttig nem volt tiszta, hogy ez mit is akar jelenteni. Mostanra minden tisztázódott.

A mangából egy manga franchise lett ma reggelre, amikor is megjelent a Jujutsu Kaisen Modulo első fejezete. A sztori egy spin-off szériával folytatódik, ami 68 évvel Yuji története után veszi fel a fonalat. Egy teljesen új fenyegetés leselkedik az átokhasználók világára, az pedig a Földön túlról érkezik. A közeljövőben játszódó sztoriban ismerős arcok leszármazottjait követjük, ahogy próbálnak megküzdeni egy idegen támadással, és családjuk elvárásaival.

Hirdetés

Az új mangát ezúttal is Gege írja, de a rajzokért Yuji Iwasaki felel. A tervük szerint ez egy rövid széria lesz ez, amit 6 hónap és 3 kötet alatt fognak lezavarni. Hallottunk mi már elég ígérgetést Gegétől ahhoz, hogy kételkedjünk a becsléseiben (vagy háromszor ígérte meg, hogy a JJK már a végénél van, mire tényleg befejeződött), de akárhogy is, az első és minden további fejezet már ingyenesen olvasható.

Nálunk a Shueisha Manga Plus alkalmazásán keresztül olvashatjuk a fejezeteket, míg egyes régiókban a Shonen Jump oldalához kell ellátogatniuk az érdeklődőknek. Akárhogy is, az új JJK manga ingyen olvasható mindenki számára.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)