Az előző hét folyamán bejelentették a Lollipop Chainsaw folytatását, amely a Back2Back alcímet viseli. Sokakat meglepetésként érhetett, hogy egy ilyen elfeledett és kifejezetten különös játék egyáltalán folytatást kaphat, azonban úgy tűnik, hogy a java még csak most jön.
A Back2Back érkezése ugyanis csak a kezdet volt. Juliet Starling, mindenki kedvenc láncfűrészes zombimészárosa most a mozivásznat is kinézte magának, sőt, még az is lehet, hogy a Crunchyrollt is.
A második rész mögött álló Dragami Games szeptember 18-án bejelentette, hogy már javában zajlanak a film munkálatai, amelyet nemcsak az ázsiai piacra terveznek kiadni. Egyelőre a csapat nem akarta megnevezni, hogy kik dolgoznak a filmen, viszont az biztos, hogy az eredeti játék mögött álló James Gunn nem vesz részt az élőszereplős változat munkálataiban.
A Lollipopp Chainsaw mögé egyelőre egy nagyobb stúdió sem kívánt beállni, viszont a Dragami azt nyilatkozta, hogy egy rakat producer dolgozik már az ügyön, hogy minél előbb tető alá tudják hozni a projektet.
Júliusban ráadásul a Crunchyroll felületén is megjelent, hogy egy anime is készül a játék alapján, amely ugyanúgy Juliet Starling körül forog majd. Egyelőre sem a film, sem pedig az anime nem rendelkezik megjelenési dátummal.
Forrás: Deadline
