Kevés pályafutás foglalja magába annyira a sikerek és a kitaszítottság kettősségét, mint Joe Bugneré. Az 1950-ben Szőregen született ökölvívó a brit szorítókban lett ismert név, Ausztráliában vált nemzeti hőssé, de sosem feledte, hogy Magyarországot gyermekfejjel, menekültként hagyta el. Életútja a világ három kontinensén íródott, karrierje során pedig a legnagyobbakkal mérte össze erejét, miközben saját démonaival is meg kellett küzdenie.
Bugner mindössze hatéves volt, amikor édesanyja a szovjet megszállás elől menekítette át őt és négy testvérét Jugoszláviába, onnan pedig Nagy-Britanniába. Az iskolai sportban már ekkor kitűnt, profi ökölvívóként pedig mindössze tizenhét évesen mutatkozott be. Első mérkőzésén ugyan egy buszsofőr kiütötte, de a következő harmincháromból harmincegyet megnyert, s ezzel gyorsan az angol boksz élvonalába küzdötte magát.
A fordulópont 1971-ben érkezett el, amikor vitatott pontozással legyőzte Henry Coopert, az angol közönség kedvencét. A döntés végérvényesen kettészakította a brit szurkolókat, Bugner pedig úgy érezte, sosem bocsátották meg neki, hogy véget vetett Cooper pályafutásának. Később maga is keserűen emlékezett vissza erre a pillanatra, mondván: bárcsak sosem állt volna ki ellene.
A hetvenes évek közepén Bugner már a világelit kapujában állt. Formás testalkata miatt sportírók görög szoborhoz hasonlították, bár sokan kritizálták kevésbé látványos, védekező stílusa miatt. 1973-ban egymás után lépett szorítóba Joe Frazierrel és Muhammad Alival, majd 1975-ben ismét Alival, immár világbajnoki címekért. Mindhárom meccset pontozással veszítette el, de egyikük sem tudta kiütni, így ő maradt az egyetlen ökölvívó, aki mindkét legendával megküzdött, és mindkettő ellen végig állva maradt. Ali kifejezetten nagyra tartotta őt, Kuala Lumpurban vívott 15 menetes küzdelmük után még úgy vélte, Bugner néhány éven belül világbajnok lehet.
1986-ban Ausztráliába költözött, ahol végre otthonra talált, és felvette az "Aussie Joe" nevet. A kilencvenes években többször is visszatért a ringbe, részben anyagi kényszerből, miután egy szőlőültetvénybe fektetett pénze elúszott. 1995-ben megnyerte az ausztrál nehézsúlyú bajnoki címet, majd 1998-ban, 48 évesen James "Bonecrusher" Smith legyőzésével a WBF világbajnoka lett, ezzel a sportág történetének egyik legidősebb világbajnokává vált. Bugner később több regionális címet is begyűjtött, 1997-ben visszaszerezte az ausztrál bajnoki övet, 1999-ben pedig végleg visszavonult. Ekkor összesen 69 győzelem, 13 vereség és egy döntetlen állt neve mellett.
Hírnevét azonban nemcsak a ringben, hanem azon kívül is kamatoztatta: négy Bud Spencer-filmben is szerepet kapott (Akit buldózernek hívtak, Aranyeső Yuccában, Én a vízilovakkal vagyok, Seriff az égből). Később a Jean-Claude Van Damme főszereplésével készült Street Fighter filmben, Az elveszett világ és az Utazás a föld középpontja felé sorozatokban, valamint a Gettin' Square című krimiben is felbukkant, sőt 2009-ben a televíziós valóságshow, a Celeb vagyok... ments ki innen! ausztrál változatának egyik versenyzőjeként is láthatták a nézők.
Élete utolsó éveit egy brisbane-i gondozóotthonban töltötte a demencia árnyékában, olyan ellenféllel küzdve, amely ellen nem nyerhetett. Itt érte a halál 75 évesen szeptember 1-jén. Három gyermeke, James, Joe Jr. és Amy gyászolja, a sportvilág pedig egy olyan harcost veszített el, akinek az élete legalább annyira szólt a hazátlanságról és a szüntelen küzdelemről, mint a bajnoki övekről. Joe Bugner nem lehetett mindenki szemében hős, de a története örökre beleégett a boksz históriájába.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
