Megnyugodhatnak a rajongók, hiszen tovább folytatódik majd Rue és a többiek története. Még csak féltávnál vagyunk az Eufória második évadában, de az elképesztő nézettségi sikernek köszönhetően az HBO már most bejelentette, hogy zöld utat ad a harmadik etapnak. A Sam Levinson által készített és az Emmy-díjas Zendaya főszereplésével készült sorozat januárban tért vissza, csaknem két és fél évvel az első évad fináléja után (két különleges epizóddal azért igyekeztek áthidalni a szokásosnál hosszabb hiátust).
Francesca Orsi, az HBO Programigazgató-helyettese így nyilatkozott a bejelentéssel kapcsolatban:
Sam, Zendaya és az Euphoria teljes szereplőgárdája és stábja rendkívüli magasságokba emelte a második évadot, amelynek úgy sikerült folyamatosan egyedinek maradni minden szempontból, hogy közben megőrizte szívét. Nem is lehetne nagyobb megtiszteltetés, hogy ezzel az őrülten tehetséges csapattal dolgozhatunk tovább a harmadik évad során is.
A történet néhány tinédzser mindennapjait követi nyomon egészen explicit és vizuálisan lehengerlően egyedi módon, amelyet teljesen átitat a kábítószer, szex, általános frusztráció, bullying és az alkohol. Az HBO szerint a sorozat második évadának január eleji premierje óta 14 millió nézőt ért el minden platformot figyelembe véve, ami több mint kétszerese az első évad átlagának (6,6 millió).
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.