Hirdetés

Befutottak az első kritikák az utolsó Indiana Jones-filmről

|

A széria lezárásának szánt filmben Harrison Ford mellett olyan nevek tűnnek fel, mint Phoebe Waller-Bridge, Mads Mikkelsen és Antonio Banderas. De mit gondol erről a szakma?

Hirdetés

Bár az Indiana Jones-széria negyedik filmje csapnivalóra sikerült, annak 2008-as bemutatója óta eltelt másfél évtized, így bizonyára sok rajongó szeme csillant fel, amikor kiderült, hogy Harrison Ford ismét kalapot és ostort ragad, hogy még egyszer, utoljára belebújjon a kalandor régészprofesszor bőrébe. Az Indiana Jones és a sors tárcsája mozis premierjére ugyan még június 29-ig várni kell, azonban már akadnak olyan kritikusok, akik láthatták a kalandfilmet és meg is írták róla a véleményüket.

Hirdetés

Ha nagyon rohansz, vagy csak egy meeting/tanóra közben pillantottál rá a cikkre, gyorsan összefoglaljuk: az ötödik Indy-film méltó búcsú Indiana Jones figurájától, azonban messze nem ez a sorozat legjobb darabja.

A James Mangold által rendezett alkotást a cannes-i filmfesztiválon mutatták be, a nézőtéren ülő kritikusok pedig nagyjából elégedettek voltak a filmmel, de azért azt megjegyezték, hogy a szűk két és fél órás film annyira már nem tudta őket a székhez szögezni, mint az első három, klasszikus mozi.

"Bármennyi akció pörögjön is a felszínen, ezt a filmet a nyugtató nosztalgia alapjaira építették. Elég meghallani John Williams zenéjét, hogy bizonyos életkor felett mindenki úgy érezze, hogy most egy kicsit minden rendben van a világgal"

- írta Stephanie Bunbury, a Deadline kritikusa.

"Az Indiana Jones és a sors tárcsája óriási gólt lő Harrison Forddal és az általa játszott karakterrel - a fickóval, akit mindenki annyira imád, hogy még bizonyos butaságokat is elnézünk a filmnek, csak láthassunk még egy kis Indyt. Indiana Jones ezzel tényleg a legkedvesebb akcióhősünké válhat, Ford és Mangold pedig láthatóan tudják, hogyan hozzák ki a maximumot a lehetőségből"

- fogalmazott Steve Pond, a The Wrap munkatársa.

"Egyetlen épeszű ember sem hasonlítaná ezt a filmet pozitívan az első háromhoz. Egy picit küszködik a film, hogy elbírja a nagy elődök súlyát. Azonban Mangold tudja, hogyan tartsa a lábát a pedálon"

- összegzett Donald Clarke, a The Irish Times újságírója.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

"A film egyszerre túl sok irányba akar elmenni, ugyanakkor kiváló ujjgyakorlat a szeretetteljes nosztalgiát tekintve. Ahogy az előző filmek, ez is egy régivágású matinékaland, amelyben a karaktereket szándékosan elnagyolva ábrázolják. Egyes részei okosak és ironikusak, míg más részei fájdalmasan naivak"

- adott hangot véleményének Geoffrey Macnab, az Independent kritikusa.

"Ez egy egy üres film, amely csak azért létezik, hogy elsimítsa a rajongók azon panaszait, amelyek az elmúlt 15 évben szétszabdalták a franchise közönségét, az Indiana Jones és a sors tárcsája egy olyan, túl biztonságos kalandfilm, amelyben a 80 éves hős sincs jelentős veszélyben."

- teszi hozzá sokkal negatívabban az IndieWire szerkesztőségében dolgozó David Ehrlich.

Ti mit reméltek a filmtől ezek alapján?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)