Hirdetés

A trailer alapján már most imádjuk a Pixar új animációs filmjét, az Elemit

|

Fantáziadús módon mutatja be a stúdió, hogy az ellentétek vonzzák egymást.

Hirdetés

A Pixar szinte minden koncepcióból ki tud hozni egy megható és egyben végtelenül kreatív végeredményt, legyen az a játékbabák (Toy Story), a kocsik (Verdák), a halak (Némó nyomában), a szörnyek (Szörny Rt.) vagy éppen az érzelmek (Agymanók), de a Lelki ismeretekkel még mélyebbre ment abban a témában is, hogy mi teszi az embert emberré, egyénné.

Ezt az utazást folytatja a stúdió az Elemivel is, amelyben az ellentétekkel, az elemi erők egymásra való hatásával foglalkoznak, mindezt pedig egy olyan fantáziadús városba helyezték bele, mint amit a Zootropolisban láthattunk a Disney-től - csak itt nem állatok, hanem más lények élnek együtt. 

Hirdetés

Az Elemi történetének középpontjában egy tüzes lány, Ember áll, aki egy víz elemű fiú, Wade hatására végre kilép a komfortzónájából és felfedezi azt a látványos világot, ami körülötte van: Element City-t. Érzelmes utazásra invitál minket Peter Sohn (Dínó tesó) rendező, amelyhez a dallamokat a profi komponista, Thomas Newman (Wall-E, Szenilla nyomában) szerezte, az előzetes alapján pedig ismét olyan karakterekről és helyzetekről mesél a Pixar, amivel sokan azonosulni tudunk majd. 

A jó hír, hogy az Elemi premierjére már nem kell sokat várni: június 15-én mutatják be a hazai mozik. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)