Hirdetés

A setét torony sorozat Roland Deschain fiatalkorára koncentrál majd

|

Sőt, állítólag a forgatókönyv sokkal jobban ragaszkodik Stephen King könyveihez, mint a film.

Hirdetés

Hosszú évek huzavonája után végre a mozikba kerül Stephen King A setét torony című művének filmváltozata - a főszerepben Idris Elba és Matthew McConaughey, a rendező pedig Nikolaj Arcel (A tetovált lány, Nyomtalanul). A tervek között azonban egy sorozat is szerepel, amelyen minden jel szerint gőzerővel folynak az előkészítő munkálatok.

Arcel nemrég ugyanis arról beszélt, hogy a sorozat sokkal jobban fog ragaszkodni a King-féle könyvekhez, mint a mozifilm. A forgatókönyvön jelenleg is dolgoznak, a pilot epizód és a második rész írásában pedig ő maga is részt vett. Arcel elmondása szerint a mozifilm munkálatai során egy olyan alkotást akartak létrehozni, amely önállóan is élvezhető és azoknak is bemutatja ezt a világot, akik nem ismerik King könyveit.

Ezzel szemben a sorozat egy kicsit visszaugrik az időben, és a negyedik könyv, a Varázsló ​és üveg című adja a forgatókönyv alapját. Ebben a részben Roland Deschain feltárja múltját útitársai előtt. A projektnek valamilyen szinten valószínűleg Idris Elba is a részese lesz, de a sorozat egy sokkal fiatalabb Rolandra koncentrál, hiszen a könyvbeli visszaemlékezésekben csupán tizennégy éves a karakter.

A gyártó MRC és Sony Pictures egy 10-13 részes első évaddal tervezi A setét torony-sorozatot. Arról még nincs hivatalos információ,  hogy a forgatást mikor kezdik meg.

A filmváltozat 2017. augusztus 3-án startol a mozikban.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)