Elképesztő mennyiségű munka megy bele egy film elkészítésébe és minden stúdió azt harsogja, hogy egyre drágább is mozit csinálni. Ennek fényében aztán tényleg érthetetlen, hogy mégis hogyan készülhet ennyi közel vállalhatatlan produkció, hacsak nem valamelyik stúdió akarta leírni az adójából.
Idén csináltunk nektek egy csomó toplistát, amiken keresztül visszatekintünk a 2025-ös év legjobb és legszomorúbb pillanataira, mert bizony mindegyikből jutott bőven. Nagy szerkesztőségi ketrecharc volt összehozni ezeket a top 10-eket, úgyhogy fogyasszátok őket olyan szeretettel, amilyennel készültek.
Ebben a listában az év legrosszabb filmjeit vesszük sorra, de természetesen nem lesz teljes a lista, mert az volt a szabályunk, hogy legalább valamelyikünknek látnia kellett, hogy belecsatornázhassuk az írásba azt a fájdalmat, amit a mű okozott. Nyilvánvalóan ez is pont annyira lesz szubjektív, mint a legjobb sorozatokról szóló írásunk és ez is csak akkor lesz teljes, ha ti is hozzárakjátok a magatokét a kommentek között. Hajrá!
10. 28 évvel később (28 Years Later)
Ez egy furcsa bogár és nagy mentalizációs gyakorlat a részemről, mert én személy szerint imádtam Danny Boyle visszatérését a zombikhoz. Olyannyira megosztóra sikeredett ez a film, hogy ez az egyetlen olyan alkotás, ami a legrosszabb és a legjobb filmek listáján IS szerepel.
Azt hiszem bele tudom képzelni magam annak a szegény nézőnek a cipőjébe, aki úgy ült be erre a filmre, hogy itt majd a 28 héttel később párizsi zárójelene után logikusan folytatódik a történet és a Boyle fertőzöttjei szépen meghamizzák a franciákat, majd pedig miután azok stílszerűen megadták magukat, egész Európát is. Nem fogok nektek hazudni, azt is szívesen néztem volna, de bármennyire is tetszett az ultraweird művészet, együtt tudok érezni azokkal, akiknek ezt nem tudta bevenni a gyomra. Danny Boyle egy tanult ízélmény és itt bizony Full Boyle-ra váltott, úgyhogy tök érthető a csalódottság.
9. Csúcs (Him)
A Him egy fejsérülést szenvedő amerikai focistáról szól, rajta keresztül pedig még nagyon sok mindenről szeretne mesélni, de ezt olyan amatőr módszerekkel teszi, hogy nincs is kedved odafigyelni rá. Ha Jordan Peele nem vett volna részt a projektben, valószínűleg sosem foglalkoztam volna vele, így viszont kitettem magam annak a nagyon drága vizsgafilmnek, amit Justin Tipping összehozott. Őszintén szólva nem érdekel különösebben az amerikai foci és nem is vártam Minden héten háború-szintű zsenit, de egy úgynevezett filmnek azért örültem volna.
8. Elektronikus állam (Electric State)
Az Electric State nem volt borzalmas. Sőt, voltak kifejezetten jól sikerült pillanatai is. Valójában csak azért szerepel ezen a listán, mert ha a kezedben van Simon Stålenhag könyve, sikerül rávenned a Russo-testvéreket, hogy rendezzenek neked egy filmet, amibe berántod Chris Prattet, Stanley Tuccit, Woody Harrelsont és - na jó - Millie Bobby Brownt, akkor mintegy kötelességed valami igazán különlegeset és maradandót alkotni.
Ezzel szemben az Electric State egy eldobható Netflix-film lett, ami miatt csak akkor vagy igazán dühös, ha olvastad az eredetit, egyébként pedig csak láttad 2025 egyik filmjét. A vicc az egészben, hogy a Netflix elégetett erre 300 millió dollárt, abban a biztos tudatban, hogy ezzel a filmmel nem tud mellé nyúlni. Well, shit.
7. Alto Knights (The Alto Knights)
Az ember azt gondolná, hogy ha az Esőember (Rain Man) rendezője nem egy, hanem rögtön két Robert de Nirót rakhat a gengszterfilmjébe, akkor valami egészen különleges élmény vár ránk. Tudom, hogy ez nem egy különösebben népszerű vélemény, de de Nirón már Az írben (Irishman) is látszott, hogy elfáradt már ebben a maffiózó dologban, a 81 éves legenda még mindig egy csodálatos színész, de ebből a meglehetősen lapos filmből még önmagát duplázva sem lehetett sokkal többet kihozni.
Ha valami miatt nagyon vágytok egy gengszter krimire, akkor egynek elmegy, de az Alto Knights semmiről semmit nem mond, amit ne hallottunk volna már korábban és jobban.
6. Nagytakarítás (Cleaner)
A Cleaner valójában az a film, amire Jason Statham gond nélkül mondana igent. Mondjuk ez pont egy elég tág spektrum, mert nehéz elképzelni azt a forgatókönyvet, amit ő félre tol.
Ha nagyon le akarom nektek egyszerűsíteni, akkor a Nagytakarítás egy brit Die Hard, csak szarul. Daisy Ridley egyébként mindent megtesz azért, hogy ebből lehessen valami és rendkívül látványos az akció is, viszont a forgatókönyvíró valószínűleg még nem látott embereket, de legalábbis nem hallotta őket beszélni. A nem a Nakatomi plázában játszódó történetben egy nem Hans Gruber által vezetett terrorista csoport megzavarja a - valószínűleg tényleg korrupt - cég buliját és a katonából ablakpucolóvá avanzsált nem John McClane-nek rendet kell tennie. Lehetett volna ez egyébként tök jó is. Nem lett az.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
