Hirdetés

Mass Effect: Andromeda - a BioWare-esek már kipróbálhatták

|

Bár a játékról nem sokat árulhatott el, a BioWare egyik fejlesztője már kipróbálta a Mass Effect: Andromedát, ami a jelek szerint egy ütős nyitányt kapott.

Hirdetés

Korábban már hallhattunk arról a hagyományról, hogy az ünnepek tájékán a BioWare különböző csapatai kipróbálják és véleményezik egymás játékait, ami azt jelenti, hogy a dolgozók közül többen is belekóstolhattak az idén esedékes Mass Effect: Andromeda egy változatába is.

Cameron Lee, aki a Dragon Age: Inquisition befejezése óta a BioWare Edmontonnál vezeti egy új IP fejlesztését producerként, néhány rövid Twitter-üzenetben is eldicsekedett vele a világnak, hogy a sci-fi szerepjáték új részével játszhat. Elmondása szerint a játék első óráját kapta meg, de erről a kis szeletről sem osztott meg sok infót: "szórakoztató volt és arcon lőhettem dolgokat" . írta a BioWare producere. Azt nem tudta megmondani, hogy ez a szekció a végleges prológus lesz-e, ugyanis ő személyesen nem igazán állt kapcsolatban a Mass Effect csapattal, hiszen egy új IP fejlesztését koordinálja. Szeretett volna kitenni egy képet is a kapott Mass Effect-demó futtatható fájljáról is, de időközben rájött, hogy akkor elárulta volna, mi volt korábban az új játék kódneve.

Mit gondoltok, az új sztori felérhet majd Shepard kalandjaihoz?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)