Apaként a The Last of Us mindig nagyon máshogy ütött, de ez az epizód végleg berakta a kaput. Az HBO sorozat legújabb epizódja nem pusztán egy visszatekintős karakterépítés, hanem egy mélymerülés a generációs traumák okozta fájdalomba.
Számomra a sorozat zsenialitása pont abban rejlik, hogy nem idealizál. Joel nem egy klasszikus hős, csak egy férfi, aki túl sokat veszített, és túl sokáig próbált mást is megóvni attól, amit neki át kellett élnie. Tökéletlenségében viszont sokan magunkra, édesapánkra vagy az ő apjára ismerünk, akik megpróbáltak megóvni minket az őket ért traumáktól vagy épp feladták a harcot és tovább hordozták a generációs átkot.
Ellie és Joel kapcsolatának alakulását a lány születésnapjain keresztül követjük végig és az epizód végére megértjük azt a keserédes pillanatot, amivel a második évad indul. Látjuk Joel mindent elsöprő szeretetének bizonyítékait, jóhiszemű bukdácsolását az apai szerepében, önző makacsságát a döntéseiben és a folyamatosan lappangó félelmét, hogy újra elveszítheti azt, amit sikerült visszaszereznie. Az epizód tökéletességének bizonyítéka, hogy nemcsak pontosan értjük az esendő férfi motivációt, de azt is, hogy milyen hatással volt ez Ellie-re és az ő döntéseire.
Nem csodálkozom, hogy Neil Druckmann, a játékok kreatív rendezője a "The Price" című epizódot nem volt hajlandó kiengedni a kezéből. Íróként és rendezőként felügyelte azt, hogy az általa megálmodott karakterek történetének lapjai gondosan összefűzve álljanak készen az évadzáróra, ami a jövő héten lezárja a történet első felét. A csodálatosan felépített epizód katarzisában hozza be Druckmann a sokak által hiányolt verandás jelenetet, ami Ellie és Joel utolsó valódi és első őszinte beszélgetése a Firefly-kórházban történt eseményekről.
A sorozatban látott Ellie-től kicsit karakteridegen érzelmi intelligenciával végül nem csak elítéli Joelt, megérti, amit tett és kimondja a legőszintébb mondatot, amit valaha hallottunk tőle:
"Nem hiszem, hogy meg tudok bocsátani. De szeretném megpróbálni."
Ez az epizód a sorozat érzelmi csúcspontja és messze a legjobb epizód az évadban. Itt válik egyértelművé az a narratív zsenialitás, ami miatt a játék kiemelkedik a médiumából: ezek a karakterek valódi emberként viselkednek és rajtuk keresztül jobban megismerhetjük magunkat is.
Joel és Ellie története pont annyira egy izgalmas utazás a világvégében, mint ahogy az emberi lélekben. Ez az epizód a kislányom apukájaként érthetően közel áll hozzám, hiszen magamon is látom azt a jól belátható törekvést, ahogy próbálom mindig "csak egy kicsit jobban csinálni", még ha nekem nem is kellett olyan dolgokat átélnem, mint Joelnek.
Ellie most választhat. Elég-e a bosszú, vagy továbbviszi azt a fajta féltő törődést is, amit Joel őszintén próbált adni neki. A The Last of Us nagyon magasra ugrott ebben az epizódban és nincs más dolga, mint az évadzáróban lábra érkezni és feloldani azt a disszonanciát, amit Ellie karaktere szült.
