A The Last of Us 2. évadának negyedik része, a "Scars" végérvényesen meggyőzött róla, hogy Craig Mazin pontosan tudja, hogy mit csinál. Magam is meglepődtem, hogy mennyire nem tudom elengedni a játékot, annak narratív felépítését és fontos szívdobbanásait, és már-már kényszeresen hasonlítom össze a sorozat történéseivel és karaktereivel azt, amit annak idején átéltem. Hiba. A görcsös ragaszkodásom a játékélményhez nem hagyja lélegezni a sorozatot a fejemben, a változtatások okát fejtegetem ahelyett, hogy arra koncentrálnék, hogy milyen csodálatos érzékkel talál új otthont a kedvenc játékom egy új médiumban.
Ez az epizód volt számomra a fordulópont, amikor megértettem, hogy itt - valószínűleg - minden jó okkal történik és kimaradó vagy másnak kiszervezett pillanatok egy koherens egésszé állnak össze, ha elég türelmesek vagyunk. Gondolok itt Ellie és Dina kapcsolatára, aminek a dinamikája elég más a sorozatban, viszont a második évad kitartó építkezése most tetőzött és fantasztikusan működik.
A sebek nem csak fizikaiak
Ellie egy kicsit elesettebb, Dina pedig jóval határozottabb és ez egy olyan összhangot teremt kettejük között, ami miatt minden közös pillanatukat öröm nézni. Az első Seattle-ben töltött napjuk során virágzik ki a szerelmük, amit eddig rengeteg közös traumára és egyetlen csókra építettek. Az a jelenet, amikor Ellie gitárt ragad, a sorozat eddigi egyik legsebezhetőbb pillanata. Egy nyers emberi pillanat, amit Bella Ramsey tökéletesen hoz, Isabela Merced pedig hibátlan partnere ebben: Dina többé nem fél a saját érzéseitől és ő már pontosan tudja azt, amit Ellie még csak remél.
A "Scars"-ban Ellie és Dina kapcsolata új szintre lép és egyben törésponthoz is. Ellie megmenti a lány élet és bevallja neki, hogy immúnis, cserébe Dina elmondja, hogy gyereket vár. A kettejük játékán végig látszik a végtelen feszültség, a jövőtől és érzelmektől való félelem és olthatatlan vágy, ami végül egy szempillantás alatt oldódik fel, amikor végleg odaadják magukat egymásnak. Ellie hitetlenkedve, de örömmel konstatálja, hogy "apuka lesz" és egy pillanatra megengedi magának és nekünk is, hogy elmerüljünk egy hipotetikus szép jövőben, ahol együtt nevelik fel a gyereküket. Ekkor egy robbanás toloncolja ki a lányokat az álomvilágból és már-már vidáman születik meg Ellie életének legfontosabb döntése. Tovább hajszolja azt a bosszút, ami biztosan nem fogja beforrasztani a sebeit vagy kézen fogja Dinát és elsétál egy olyan jövő felé, ahol megvan az esély a gyógyulásra.
És ez az a pont, ahol Ellie Joel lesz. Hiszen nincs más példa előtte.
A sorozat még soha nem hozott be ilyen jó érzékkel vendégkaraktert. Jeffrey Wright beköszönése Isaac szerepében gránátként robban és az ő szemén keresztül végre tiszta képet kapunk a The Last of Us világáról, ahol nincs fekete és fehér, nincs jó vagy rossz, csak a valamilyen meggyőződésre felhúzott túlélés. A FEDRA-t belülről bomlasztó WLF-vezér két jelenetében rengeteget épül a világ, ahogy a sorozat a Scars vallási fanatizmusának és a WLF militarista világának kontrasztja tökéletesen érzékelteti azt a morális posványt, amibe ez a kegyetlen környezet belekényszerítette a túlélőket.
Azt kell mondjam, hogy eddig ez az évad legjobb része, amihez nyilván kellett a második epizód bombája és a harmadik melankólikus gyásza, hogy igazán szépen pendüljenek azok a húrok, amiket Mazin meg akart pengetni. Nagyon várom a folytatást.
