Star Wars: Alvilági históriák kritika - a leghitványabb söpredék

|

Harmadik iterációjához érkezett a Lucasfilm Animation antológiája, melynek ezúttal a galaxis alvilága került középpontjába.

Még 2022-ben mutatkozott be a Jedihistóriák című animációs antológia, mely 3-3 részben mutatott be korábban sosem látott kalandokat Dooku gróf és Ahsoka Tano életéből. Noha az ahsokás részek meglehetősen feleslegesek voltak, és igazából nem nagyon adtak hozzá semmi érdemlegeset a karakter történetéhez (mi több, a kánon kapcsán kifejezetten zavart okoztak), a Dooku epizódok igen jók lettek, így a rajongók rögvest elmélkedni kezdtek, kire fókuszálhatna egy második évad, vagy épp milyen más témákat lehetne hasonló módon feldolgozni.

Végül tavaly május 4-én megérkezett a Birodalmi históriák, mely a Mandóverzumból ismert Morgan Elsbeth, illetve A klónok háborújában lógva hagyott Barris Offeet vette elő, hasonló sikerességi rátával, mint az első szezon. Idén már harmadik a széria harmadik felvonásához értünk, mely szinten ma, a nemzetközi Star Wars-napon debütált. Egész pontosan az Alvilági históriákról van szó, mely ezúttal Asajj Ventress és Cad Bane sztoriját igyekezett bővíteni. De vajon mennyire sikerült?

Rögös múlt

Kezdjük Ventress történetszálával, melynek kapcsán talán a legtöbb kérdés merült fel előzetesen. Ennek körüljárását kicsit messziről, A klónok háborúja befejezetlen történeteitől kell indítanunk. Ahogyan az ismeretes, miután a Disney megvásárolta a Lucasfilmet, véget ért A klónok háborúja című animációs sorozat, mivel a Cartoon Network rendelkezett a TV-s vetítés jogaival. Noha a széria kapott egy akkor utolsónak tekintett, 13 epizódos hatodik évadot, mely elsőként a Netflixen jelent meg. Noha azóta a Disney+ révén Dave Filoni és csapata lehetőséget kapott egy utolsó, hetedik évad elkészítésére, mszámos korai fejlesztés alatt álló történet sosem valósulhatott meg. Ekkor indult el az úgynevezett The Clone Wars Legacy projekt, melynek részeként több, el nem készült történetszál kapott valamilyen formában feldolgozást, aminek részeként bekerültek a kánonba. A The Bad Batch történetszálát is így mesélték el először, befejezetlen animációval közzétéve, csakúgy, mint a Crystal Crisis on Utapau című 4 részes sztorit. Más történeteket viszont nem mozgóképen, hanem írott formában meséltek el, így született meg a Maul: Dathomir fia című képregénysorozat, valamint a Sötét tanítvány regény, ez utóbbi az, ami most érdekes számunkra.

Ebben a regényben ugyanis a Jedi Tanács megbízza Quinlan Vost azzal a feladattal, hogy adja ki magát fejvadásznak és vegye fel a kapcsolatot Ventress-szel, akivel közösen az lesz a megbízatásuk, hogy megöljék Dookut, ezzel próbálva gyorsan véget vetni a háborúnak. Ventress persze gyorsan átlát a szitán, ám a közös munka során eléggé összemelegednek Vosszal, mi több, szerelmesek is lesznek egymásba. Némi közjáték után viszont, mikor ténylegesen szembe kerülnek Dookuval, Ventress feláldozza életét azért, hogy megmentse Quinlant. A jedi Obi-Wannal közösen hazaviszi holt szerelmét a Dathomirra, ahol az egykori Éjnővérek erejének forrásául szolgáló, mágikus vízben helyezi őt örök nyugalomra. Vagy legalábbis sokáig így gondoltuk, míg a Rossz osztag című sorozat egyik epizódjában (mely a Sötét tanítvány után játszódik) újra tiszteletét nem tette Ventress.

Jennifer Corbett producer akkor fogadkozott, hogy nem retconról van szó, tiszteletben fogják tartani a regény eseményeit, és jó okkal hozták vissza a karaktert az életbe. Így hát, mikor kiderült, hogy az újabb antológia őt is elő fogja venni, méghozzá ezen az idősávon, a Tales of… szériák korábbi, retconokkal tűzdelt múltját figyelembe véve fogcsikorgatva vártuk, vajon mivel állnak elő az animációs részlegnél. Szerencsére ezúttal oktalan volt az aggodalom.

Mindennek ára van

Az első epizód rögtön gyakorlatilag a Sötét tanítvány zárójelenetével indít, ezúttal Ventress szemszögéből követve az eseményeket. Kiderül, hogy Talzin kínálja fel Ventressnek a visszatérést, ám azzal a feltétellel, hogy többé nem lehet Vosszal. Ez amellett, hogy tényleg tisztelettel kezeli Christie Golden regényét, ad egyfajta keserű ízt Ventress további történetének, ami más megvilágításba helyez mindent, ami ezután következik.

Egy nagyobb időugrás után Ventress mindennapjait követjük, ami fenekestül felfordul, mikor egy Lyco nevű ifjú jedi túlélővel akad össze, aki a Rejtett Ösvényhez, az Obi-Wan Kenobi sorozatban bevezetett "jedimentő szolgálathoz" szeretne eljutni, melyet állítása szerint Quinlan vezet. Több se kell Ventressnek és elvállalja, segít a fiúnak. Kalandjuk során számos akcióban vesznek részt, megküzdenek egy újabb inkvizítorral, rövid életű szövetségre lépnek A klónok háborúja sorozatban látott Latts Razzi nevű fejvadásszal, majd még egy lokális konfliktusban is rendet tesznek, mielőtt rátalálnak az Ösvényre.

A Lyco és Ventress közötti dinamika nagyon jól működik, igazán szerethető párosról van szó, a fiú pedig amellett, hogy maga is átmegy egy kisebbfajta fejlődésen ezalatt a rövid három rész alatt, Ventress személyiségéhez is elég sokat hozzátesz. Noha abszolút nem ezt vártam a befejezéstől pont így volt ez jó. A mesék boszorkánymágiájának is jellemzően az a sajátossága, hogy mindennek ára van, így pedig noha Ventress megmenekült, halálának, illetve feltámadásának mégis van következménye, megmarad valamennyi a Sötét tanítvány befejezésének súlyából. Ha a Lucasfilm úgy döntene, folytatja egyszer ezt a történetet akár egy saját, nagyformátumú sorozatban is, ott pedig lehetne még bővebben is foglalkozni Ventress és Quinlan kapcsolatával. Ezen felül a harmadik rész egy olyan extra tanulsággal és üzenettel is rendelkezik, mely a világ mai állapotát elnézve rendkívül fontos, még akkor is, ha egy kicsit talán leegyszerűsített és szájbarágós módon is volt tálalva.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Leszámolás

Cad Bane is egy érdekes választás egy saját sztorihoz, hiszen amellett, hogy a múltjáról rendkívül keveset tudunk, hozzá is köthető egy befejezetlen A klónok háborúja történetszál, melyben ráadásul a fiatal Boba Fett is szerepet játszott volna. Sajnos ez utóbbit egyelőre az Alvilági históriák sem dolgozta fel, ehelyett egy teljesen új történetet kaptunk, mely egészen Bane fiatalkorától meséli el, hogyan vált azzá az érzelemmentes gazfickóvá, akivel már A klónok háborújában találkozunk. Amellett, hogy ez az epizódhármas valami fantasztikus western hangulatot hozott, egy rendkívül feszült, izgalmas és több szinten átérezhető hátteret Cad Bane-nek. Ezzel együtt Cad, és gyerekkori barátja Niro szétváló és gyakorlatilag ellentétes irányba induló történetén keresztül olyan fontos témákat is boncolgat, hogy mennyire fontos egy ember életében az, hogy milyen környezeti, főként társasági hatások érik, gyakorlatilag sorsdöntő dolgokról van szó. Mindez több szinten van megfűszerezve egészen személyes tragédiákkal, és szuper világépítéssel a Duro bolygón, amit korábban még sosem láthattunk mozgóképes tartalomban.

Így hát az Alvilági históriák az előző két széria hullámzó minősége után egy meglehetősen konzisztens színvonalat képvisel, ezáltal a legjobbnak nevezhető az eddigi antológiák közül. Mindez a megszokott, fantasztikus animációval, és a Kiner testvérek zseniális zenei aláfestésével megtámogatva. Igazi ajándék ez a Star Wars napra, különösen a korábbi animációs szériák rajongói számára, szuper lenne, ha ezentúl hagyománnyá válna ez, különösen, ha ilyen minőségű epizódok érkeznek. Téma az biztos, hogy bőven lenne még.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)