A rendőrségi AI már gyanúsnak vélt útvonalak miatt is megjelölheti az embert, hogy aztán igazoltassák
A rendszámfigyelő kamerák adataiból már potenciális gyanúsítottakat is keresnek, majd közlekedési szabálytalanságokra hivatkozva ellenőrzik őket.
A rendszámfigyelő kamerák adataiból már potenciális gyanúsítottakat is keresnek, majd közlekedési szabálytalanságokra hivatkozva ellenőrzik őket.
A határidő után ellenőrzéskor a rendszámot és a forgalmit is bevonják.
Az adatkezelési gyakorlat miatt több rendőrség is kihátrált a rendszerből.
Ha minden a tervek szerint halad, akkor a közbiztonság nevében felhúzott szenzorok rendszám nélkül is megtalálják majd bárki járművét
Új rendelettervezet készült a sok vitát kiváltó korábbi szabályozás egyik anomáliájának orvoslására.
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint már közel 60 ezer EV és hálózatról tölthető hibrid rója hazánkban az utakat.
Az új szabályozás akár 33 000 autóst is érinthet országszerte.
Az amerikai államban 2018-ban már tesztelték az elektronikus rendszámok használatát.
A kaliforniai törvényben olyan kitételek is szerepelnek, amelyek talán eloszlatják az adatvédelmi aggályokat.
Videón mutatjuk be a japán márka legújabb, öntöltő hibrid SUV-ját.
A dél-koreai márka egyik legnépszerűbb típusa zöld rendszámmal is jó választás.
Az elmúlt években az SAP sorra integrálta a legújabb innovatív informatikai irányzatokat, így az IoT-t és a mesterséges intelligenciát. Továbbá kilépve a vállalatirányítási rendszerek testre szabható világából bővítette eszköztárát egy rugalmas és integrált egyedi fejlesztési környezettel: a HANA XSA-val.
Fantasztikus újdonság érkezett a Mafia III-ba: testreszabhatjuk az autók egy újabb részletét.
Igencsak legendás autós programról van szó ebben a hírben - az előszavát már kipróbálhatták PS3 rajongók.
Az amazon.com webáruház érdekes ajándékkal kedveskedik a Grand Theft Auto IV Special Edition előrendelőinek.
Üdvözlet mindenkinek ezen a vasárnapon. Karácsonyig már csak egy hét, szünetig pedig már csak három nap. Ma pedig vannak hírek, nem úgy mint általában ubis napon :). Addig is:
| Egy elegáns nőt elüt egy autó, és a vezetője segítség nékül továbbhajt. A rendőr megkérdezi tőle - Nem figyelte meg a kocsi rendszámát? - Nem volt rá időm, olyan gyorsan történt. Csak annyit láttam, hogy hátul egy vörös hajú nő ült zöld sanzsánballonban és barna kalapban, továbbá fekete retikült és sötét rúzst használt. |
Üdvözlet eme kora reggeli órákon. Ilyenkor még bizony hűvös az idő, így jobb, ha mindenki magára vesz valami olyat, amit délben aztán úgyis a hátán cipelhet, mert különben rárohad a melegtől... Találós kérdésként szeretném feltenni, hogy hogy lehet megbüntetni valakit aközben, mikor megáll, és az 5 méterre lévő automatánál jegyet vált. Merthogy a "nagy" könyvben lévő jogszabályok szerint már akkor jeggyel kellene rendelkeznem, mikor kiszállok a kocsiból...
| Izgatottan rohan be egy férfi a rendőrségre: - Segítsenek rajtam! Az imént lopták el az autómat! - Látta a tetteseket? - Azokat nem, de a rendszámot sikerült felírnom! |
Üdv Neked! Semmiképpen sem akarok tolakodni, de ugye nem felejtettél el jelentkezni a GameStar LanParty-ra?! Még vannak helyek, de kezd betelni az ív. Ha esetleg a kezdeti idők óta nem frissítetted volna az információs oldalt elmondanám, hogy azóta már beletettük a Warcraft 3-at és a Counter-Strikeot is, mert épp elegen kértétek :) Szóval aki azért nem jelentkezett eddig, mert nem voltak ezek, most megteheti. Ott találkozunk!
| A szőke nő az új kocsi átvételekor: - Valami egészen különleges rendszám kéne. Olyan, amiből az egész országban csak egy van! - IHT-241. Megfelel? - Biztos, hogy nincs ilyen másnak? - Szavamat adom rá. - Akkor jó lesz. |
Vetekedhet egymással az nVidia és az ATi, egy dolog van, amiben utóbbi rendre alulmarad: a grafikus driverek megbízhatósága és minõsége. Az ATi kiadta a Catalyst legújabb verzióját, mely 4.10-es rendszámtáblát hord a hátulján. A cég ajánlja a Windows XP-khez a Service Pack 2 feltelepítését. A driverért erre tessék...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)