Egy menü áráért markolhattok fel fél tucat ARPG-t, és még jótékonykodhattok is vele
Ha szeretnétek maximumra járatni a bal egérgombot, legyilkolni mindent magatok körül és így menteni meg a világot, akkor erre tessék.
Ha szeretnétek maximumra járatni a bal egérgombot, legyilkolni mindent magatok körül és így menteni meg a világot, akkor erre tessék.
Amikor a memóriaárak elszállnak, még inkább felértékelődik a tudatos döntés. Mutatjuk, hogyan érhetsz el látványos előrelépést okosan összeválogatott hardverekkel.
A brit kormány most először adott ki bizonyítékokon alapuló, gyakorlati tanácsokat a kisgyermekes szülőknek a képernyőhasználatról. Az ajánlás nemcsak időkorlátot szab, hanem azt is megmondja, hogyan és mivel érdemes felváltani a képernyőt.
Mondanánk, hogy készítsétek az aprót, de ezekhez az árkád játékokhoz nem kell már érméket halmoznotok.
A kulcsszó a Legion Remix, de egy kis extra szervezésre is szükség volt.
Játszanál, de gyenge hozzá a konzolod vagy PC-d? Megmutatjuk, mire érdemes lecsapnod, hogy ne kelljen szaloncukorba fojtani bánatod.
Az árak emelkedését figyelembe véve, ez csak egy kicsit meglepő.
Mindenki írja fel a naptárába a láthatóság időpontját, mert a megtekintésére maximum egy évezred múlva lesz ismét esélye.
A gamermonitorok egyik legfontosabb jellemzője a gyorsaság. Az Acer kijelzője kihozza az LCD-technológiából a maximumot, ráadásul IPS-panellel.
A kompromisszummentes Battlefield 6-élmény csak csúcshardverrel valósítható meg.
A Silent Hill sorozat új felvonása ezúttal Japánba visz, ahol nemcsak a félelem, hanem a főhősnő Hinako széteső családi élete is rémisztő hangulatot teremt.
Ha a céges számlára vásárolsz, akkor legalább mértékkel csináld már.
Három kategóriában ajánl konfigurációkat a 2K és a Hangar 13 azoknak, akik PC-n szeretnék átélni a Mafia előzménytörténetét.
Az EU eddig maximum 10 százalékra számított, így valószínűleg újratárgyalást követel majd.
Most tényleg kihozhatod a maximumot a gépedből Windows 11 Próval.
Nem, az új Moto telefon nem tökéletes, de arra jó, hogy a konkurens mobilgyártók orra alá lehessen dörgölni, hogy mennyi mindent ki lehet hozni 139 ezer forintból.
Megsokszorozták a jutalom mértékének eddigi maximumát.
Pontos megjelenési dátum persze még nincs, de azt már tudjuk, maximum meddig kell várni rá.
Új szintet jelent a hardverkövetelmények terén az Asobo Studio monumentális játéka.
Ryan Reynolds és Hugh Jackman tényleg mindent megtesznek azért, hogy megnézd a Deadpool & Rozsomákot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)