A Harry Potter sorozat új lesifotói egy fontos jelenetről árulkodnak, ami kimaradt a filmekből
Ha kellett valakinek bizonyíték arra, hogy a széria egy alaposabb adaptáció lesz a filmeknél, akkor az most megérkezett.
Ha kellett valakinek bizonyíték arra, hogy a széria egy alaposabb adaptáció lesz a filmeknél, akkor az most megérkezett.
A Médiatanács több médiumot is megbüntetett: a Metropol kiskorúakat veszélyeztető tartalmat közölt, míg a Rádió 1 reggeli műsora az emberi méltóság megsértéséért kapott súlyos bírságot.
A fényképeken egy sokaknak ismerős jelenet pillanatait láthatjuk, főszerepben Harryvel és a Dursley családdal.
Ezzel együtt pedig megérkeztek az első lesifotók is a Spider-Noir főszereplőjéről.
Örülhetnek a rajongók, a Marvel visszatért az eredeti dizájnhoz.
Végre nem csak lesifotókon láthatjuk Gotham új királyát és királynőjét.
Folyamatosan pörögnek a kamerák a harmadik szezon helyszínein, ahogy a lesifotósok ujjai is a telefonok és fényképezők gombjain.
Lesifotókon már elkapták Keaton Batman cuccát, de azok homályos, távoli képek voltak. Ezúttal konkrét felvételeket kaptunk Batman új ruhájáról, már ha hihetünk a szivárgásnak.
Az őt követő lesifotósokkal beszélt az új filmjének forgatásán elhunyt operatőr miatt bajba került Alec Baldwin, főképp azt kérve, hogy hagyják békén őt és családját.
Egy ideje már tudjuk, hogy a Thor: Love and Thunderben Christian Bale lesz Gorr, pár lesifotósnak köszönhetően azonban már láthatjuk is őt az istenölőként.
Elvileg nemsokára debütálhat az új Oculus Quest, amely most kiszivárgott képeken látható.
Lencsevégre kapták a következő-generációs GeForce RTX 3080 Ti Strix változatát, amely ROG márkanév alatt jelenhet meg.
Lesifotókon látható, ahogy William Hurt megjelenik a Black Widow forgatási helyszínén.
Visszatér Solo kultikus hajója. Legalábbis erre enged következtetni az a pár kiszivárgott kép, melyeken a Millennium Falcon újjáépítése látszik.
J.J. Abrams továbbra sem beszél a Star Wars 7 kulisszatitkairól, de egy lesifotós kiszúrt valamit.
Bár technikai alapjai megegyeznek a Fallout 3-éval, szellemiségét tekintve az első két részhez igazodik az Obsidian szerepjátéka.
A szerencsés lesifotósnak a középkategóriába szánt Juniper kódnéven ismert variánst sikerült lefotóznia.
Titkosnak minősülnek a nem létező PlayStation 3 Slim modellt megörökítő kémfotók.
Több olyan fénykép kering a világhálón, amelyek arra utalnak, hogy lencsevégre kapták a Playstation 3 vékonyított kiadását. Kacsa az egész, vagy tényleg olcsóbb konzollal jelentkezik a Sony?
Mint mondtam egy hírrel lejjebb, éppen hazafelé tartottam... De nem mondtam el mindent, muhhhaha. Útközben betévedtem egy sikátorba, jó sötét volt. Aztán egyszer csak kiértem egy ilyen erdőshegyes területre, kis sziklák közé letelepedtem, hogy meghúzzam a... kólásüveget, erre kiugrott a bokorból A dög. Szerencsére lesifotósunk megint kéznél volt, lekapott minket. Gyengébbek kedvéért: én háttal állok a kamerának ;) Amúgy Gears of War, de ezt fölösleges mondani :)
Update: FarCry talált egy NAGYON DUUUUURVA kézikamerás videót. Azt hiszem nem érdemes több szót fecsérelni, ezt látni KELL!!! Klikk!Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)