Pár héttel a megjelenés előtt elhalasztották a Rayman Legends Retold megjelenését
Az október elejére tervezett premier decemberre csúszik, pedig már aranylemezen volt a játék.
Az október elejére tervezett premier decemberre csúszik, pedig már aranylemezen volt a játék.
Közeleg az év harmadik szezonjának második szakasza, így Pabro és Meddler ismét a kamerák elé álltak, és ezúttal egy nagy bejelentéssel is érkeztek.
Új hadműveletek és évfordulós jutalmak érkeznek a 15.8-as frissítéssel.
Veszteségek árán, de elkészülhet a Riot Games következő nagy dobása.
A játék hangalapú kommunikációs modulja még mindig nem került be az éles szerverekre, de egyesek érdekes funkciókat találtak a kódjában.
Nem lobognak már a sárga-fekete mezek, véget ért a szezon az egykori királyok számára.
Egy fantasyregény vásárlói kapják meg ajándékba az MMORPG-t.
Az idei év után több tartalmat nem kap a játék, de cserébe a fejlesztők a lehető legjobb módon hagyják hátra.
A nagyon furcsa 3DO érában rengeteg kísérleti projektet láttunk, de talán egyik sem bukott akkorát, mint a Legends of Might and Magic.
Az FX berendelte a Legends című metathrillert, amelyben Charlie Hunnam és társai saját maguk kitalált változatát alakítják.
Egy dél-koreai és egy kínai csillag után, most egy nyugati játékos kerül a reflektorfénybe, akit mind jól ismerünk hosszas karrierjének hála.
Igazából csak azért fogjuk megvenni ezt az elképesztő skint, mert embereket segíthetünk vele... ugye.
Az eddigi legnagyobb frissítés a modern hadviselést is elhozza.
Lassan örökre búcsút kell vennünk ettől az alkotástól.
A sportfogadás intézménye megmérgezte a LoL-t is, és annak érdekében, hogy a Riot fenntarthassa a fair eljárás látszatát, messzebb nyúlhatott, mint kellett volna.
Klasszikusoké a pálya a következő napokban.
Az Assassin's Creed Black Flag Resynced azt bizonyítja, hogy egy ismert cím modernizálása kisebb költségvetés mellett is óriási bevételt termelhet.
Nem hibáztatnánk senkit, ha azt hinné, hogy ez a kép AI-jal készült, de biztosíthatunk mindenkit, hogy a fotó teljesen valódi.
Ki gondolta volna, hogy morogni fog a közösség, ha a Classic játékmódban pénzt kérnek a Classic skinekért?
Egy nagyon pörgős, komplex és szórakoztató verekedős cím lesz ez, amiért szeretnénk is lelkesedni, de ez egyre nehezebbnek tűnik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)