Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 4

Önvezető autóval ismétlődött meg a Valami Amerika ikonikus jelenete

Hír | 2022.04.11 13:51

Alaposan meglepődtek az önvezető autót igazoltató egyenruhások.

Túl jól ment az egykori fejlesztőcég-tulajnak

Hír | 2006.04.10 14:21

A hordozható eszközökre játékokat fejlesztő Gizmondo vállalat korábbi vezetője, Stefan Eriksson igen súlyos botrányba keveredett. Kiderült, hogy három luxusautója valójában nem is az ő tulajdonában van. A los angelesi rendőrök szombaton jártak a birtokán házkutatási paranccsal a kezükben. A hat órás kutatás végén Erikssont letartóztatták, egymillió dollárt érő fekete Ferrari Enzóját pedig elkobozták. Az LA Times-nak nyilatkozó rendőszóvivő elmondta, hogy véleményük szerint a kocsi valójában egy angol bank tulajdonában áll, ahogy a fekete mellett a piros Enzo is, amit még februárban totálkárosra tört egy közlekedési balesetben. Sőt, az a Mercedes SLR McLaren gépkocsi is, amit eddig az úr felesége használt, ám a múlt hónapban egy általános közúti ellenőrzés során a hölgynél nem találtak vezetői engedélyt. Eriksson vallomása szerint mindhárom autót az Egyesült Királyságban vásárolta, és magával is vitte őket, amikor Los Angelesbe költözött. Két pénzintézet azonban azzal állt elő, hogy a járművek valójában még az ő tulajdonukban állnak, mivel azokat hitelre vásárolták, és még nem történt meg a hitel visszafizetése. Az ügyben a nyomozást megkezdték.

'Reggelt...

Hír | 2005.06.09 06:27

Kellemest. Nem tudom, hol mi a helyzet, de itt özönvízsszerű égszakadás van, már azon gondolkozok, hogy megépítem azt a bizonyos bárkát virslikből... Cöhe. Tegnap egyik régi kedvencemből, a Blood Magicből végre mutattak valamit. Ideje volt már, legalább fél évig mintha nem is létezett volna.

A tizenhét éves Géza állandóan pénzért nyaggatja az apját. - Édes fiam, - mondja neki az apja - vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a pénz. - Tudom, - feleli a gyerek - de ha ezeket a fontosabb dolgokat táncolni viszem, az is pénzbe kerül. A sorozáson: - Van valami baja? - Még hogy van-e? A gyomorfekélyem naponta bevérzik, a tüdőm egy rossz szivacs, a lábam fordítva van beakasztva és félvak vagyok. - Alkalmas! Magának megváltás lesz a hősi halál! Két rendőr közúti ellenőrzést tart. Leállítanak egy kocsit, melyben egy öreg férfi ül. - Foglalkozása? - kérdi szigorúan a keményebbik rendőr. - Algebra tanár vagyok! - válaszolja a férfi. - Ne hazudjon! Olyan nincs is! - mondja a rendőr. A bamba társa oldalba böki: - Hogy mondhatsz ilyen hülyeséget? Mint hogy nálunk van alhadnagy, hadnagy, főhadnagy, ott is van algebra, gebra, főgebra.

'Reggelt...

Hír | 2003.04.12 09:19

Szép szombati reggelit mindenkinek. A reggeli rajzfilmek mustrálása közben fél szemem a netre vetettem, hogy némi információval gazdagítsam tudatom. Viszonylag elfogadható felhozatal fogadott, így gondoltam, biztos mást is érdekel. Amíg összeszedem a képeket, érdemes egy pillantást vetni a mai poénra... szerintem fergeteg :)

Az autóst megállítja a közlekedési rendőr: - Közúti ellenőrzés! Kérem a jogosítványát! Mire az autós mérgesen: - Cseszd meg! Nálatok van!

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)