Magyarországra jön a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia, az év egyik legrangosabb programozói versenye
Lezajlott a Kódkupa, megvannak hazánk képviselői, és imádjuk a csapatneveiket.
Lezajlott a Kódkupa, megvannak hazánk képviselői, és imádjuk a csapatneveiket.
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
Rendkívül izgalmas témát boncolgattunk podcast-sorozatunk legújabb adásában, ez pedig az informatikai és a műveleti technológiák összefonódása, az ebből adódó előnyök és kihívások, valamint az ezekre adható válaszok.
Ha egy okosotthont meghekkelnek, és éjszaka dübörgő zenére ébrednek a lakók, az roppant bosszantó. Az IoT rendszerek feltörése és megtámadása azonban ennél sokkal nagyobb károkat is okozhat. Érdemes elgondolkozni azon, hova vezethet például az, ha az önvezető autók vezérléséhez férnek hozzá illetéktelenek, vagy a háztartási erőművek hálózatát éri támadás.
Informatikai és műveleti technológiájuk összekapcsolásához és digitális átalakulásuk felgyorsításához a szektor szereplői ipari IoT platformokat vezetnek be, amelyek közül a legjobb megoldások az IT-képességeket OT-szakértelemmel ötvözik. Bár a platformok kezdeti próbálgatása után a vállalatok már üzleti eredményeket várnak IIoT projektjeiktől, azok összetettségük miatt továbbra is technológiai nehézségekbe ütközhetnek.
Bár az ipari IoT-platformot bevezető vállalatok aránya négy éven belül megduplázódhat, a gyors térhódítás ellenére az informatikai és a gyártási technológia komplex integrálása még mindig új, feljövő területnek számít, ahol a megoldások gyakran erősen behatároltak - figyelmeztet a Gartner. Az IIoT-környezet kialakítására készülő informatikai vezetőknek nemcsak a házon belüli, hanem azon kívüli integrációra, az adat- és eszközmenedzsmentre is gondot kell fordítaniuk, hogy a bevezetett platform valóban méretezhető legyen.
A Fujitsu bemutatta az INTELLIEDGE ökoszisztémát, amely a hálózat peremén nyújtott (edge computing) feldolgozási funkciókkal bővíti a vállalat ipari célú IoT (Industrial Internet of Things, IIoT) képességeit.
A Mythic Entertainment 19 év és 21 játék után megszűnt létezni, az EA végleg bezárta a stúdiiót.
[MOVIE] Age of Conan - Hova lett Schwarci? :)Kicsit késve ugyan, de megérkezett az Age of Conan: Hyborian Adventures című MMORPG E3-as videobemutatója. Ha jobban belegondolunk, okosak voltak a kiadónál, hiszen a nagy roham után, pihenés gyanánt megnézni egy újabb animáciiót a nagy pangásban... Szóval vessétek bele magatokat!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)