Végre hírmorzsák jöttek a Netflix két nagy játékadaptációs projektjeiről
Bioshock és Gears of War rajongók, figyelem! Az érkező filmek (még) nem kerültek kukába.
Bioshock és Gears of War rajongók, figyelem! Az érkező filmek (még) nem kerültek kukába.
Korábban már kaptunk egy két hírmorzsát a következő Call of Duty egyik újdonságáról, most viszont végre megérkezett a Headquarters kedvcsináló videója is.
Mostanában újra beindult a paragépezet a gépek lázadásával kapcsolatban, és néhány hírmorzsa alapján a Facebookot kiáltották ki az új SKYNET-nek. De nyugi, Zuckerberg robotjai nem készítenek Terminátorokat, és nem is tervezik. Meg persze nem is lennének rá képesek.
Hosszú csend után apró hírmorzsa érkezett a Young Justice adaptációjáról.
Szokásos heti visszatekintő rovatunk újabb fejezetéhez érkeztünk és a nyár utolsó hete temérdek újdonságot tartalmazott.
A Tiszteletem! mellett újabb állandó rovattal jelentkezünk, melynek fő témája a hét, illetve jelen esetben a múlt hét legfontosabb kimaradt hírei pár mondatban.
Nagyon nagy kedvenc a Gamestar szerkesztőségben a Mortal Kombat, ezért kiemelt figyelemmel kísérjük az összes Mortal Kombattal kapcsolatos hírmorzsát.
A Halo 4 úgy tűnik kicsit szégyenlős, mert eddig nem sokat mutatott meg magából.
A többek között a nagy sikerű Metal Gear sorozatot megalkotó mágusként ismert Hideo Kojima elhintett pár hírmorzsát a Twitter-en.
Máris felkerült az exkluzív Modern Warfare 2 információkat tartalmazó Game Informer magazin legfrissebb száma az internetre.
A legnagyobb példányszámban megjelenő montreali újságnak sikerült interjút készítenie az Assassin’s Creed második részén munkálkodó alkalmazottal.
Elérkezett a hétvége. Eltartott egy darabig, de most újra pihenhettek, regenerálódhattok, vagy azt csináltok, amit akartok. Eszemben sincs beleszólni. Viccek özöne, majd egy-két hírmorzsa következik.
Master Chief számolgatja könnyedén megkeresett pénzét egy képzeletbeli világban hátat fordítva az új Halo jövevénynek.
Hogy a nálunk Fűrész címmel vetített horror-széria megjátékosításra kerül, egy ideje már tudjuk. Egyéb hír?
Az Xbox 360 idei zászlóshajója a Microsoft által szélnek eresztett hírmorzsák szerint felülmúlhatja elődje sikereit.
Hivatalos, nagy csinnadrattával kísért beharangozóra még nem került sor, ám eddig is tudtuk, hogy készül az új kaland.
A Funcom a májusban PC-re megjelenő MMO-járól, az Age of Conanról hintett el pár érdekes infomorzsát.
A Bethesda két munkatársa, Todd Howard és Pete Hines is nyilatkozott a Fallout 3 kapcsán.
Az esztétika világába tett rövid kiruccanás után átfésüljük a világhálót. Ha szükséges, a hajkefe használatától sem riadunk vissza, csak hogy minden apró hírmorzsára ráleljünk.
Sanda gyanúm, hogy a játékfejlesztők épp a túlzásba vitt bejglifogyasztás tüneteit pihenik ki, mivel alig-alig csöpögtetnek értékelhető hírmorzsákat. Pánikra semmi ok, szóra bírjuk őket!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)