A VízióKüldetésben nagy meglepetésre feltűnik az MCU legrégebbi gonosztevője, de nem az, akire gondolnál
A VízióKüldetés egészen a 2008-as Vasemberig nyúlt vissza.
A VízióKüldetés egészen a 2008-as Vasemberig nyúlt vissza.
Pedig megnéznénk, ahogy összefeszülnek Robert Pattinsonnal.
Már megint a rosszfiú szerepét osztották rá.
Az Absolute Batman új szintre emelte a gonosztevőket.
Nem vele, hanem a Din Djarint legtöbbször alakító dublőrrel dolgozott együtt.
Egy új gonosztevőnél lehet a multiverzum legerősebb ereklyéje.
Júniusban indul a Red Hulk vezette világégés.
Listára szedtük azokat a virtuális hősöket és gonosztevőket, akik szülőként a legrosszabb rémálmainkat testesítenék meg a vasárnapi ebédlőasztalnál.
Régóta várunk már történetének folytatására, most végre erre is sok kerül.
Nem feltétlenül itt számítottunk volna rá, de jobb később, mint soha.
Gonosztevő helyett nagyon úgy fest, hogy a mai trendeknek megfelelően antihőst csinálnak a címszereplőből.
A biztos pusztulásból visszatérő gonosztevő, egy nagyobb kutya testsúlyával bíró harcművészek vagy a magyar szinkron örök hibája, avagy ilyen az, amikor az alkotók lusták, ötlettelenek.
Egy gonosztevőt fog alakítani, de még nem tudni, hogy pontosan kit.
Erről pedig nem más, mint magát a karaktert megformáló színész adott hírt.
Szuperképességekkel rendelkező gonosztevők, démoni pokolfajzatok és implantátumokkal felturbózott hadurak közé merészkedünk.
Egyelőre csak pletyka, de könnyen lehet, hogy hamarosan tényleg felbukkan ez a régóta várt gonosztevő az MCU-ban.
Egy mesterséges intelligencia elképzelte, milyen szupergonosztevő válhatna az egyes országokból.
Nem az ufók vagy a más dimenzióból érkező gonosztevők, hanem mi magunk fenyegetjük majd a bolygót.
Alan Rickman Hans Gruberje filmtörténeti jelentőségű gonosztevő. A színész mindent beleadott a szerepbe, talán túl sokat is.
Egy gonosztevőket üldöző nyugdíjas színésznő és egy férfinak hitt díler jóindulattal is lapos, álmosító története - rettenetes rendezői munkával körítve.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)