Letartóztatták a papot, aki az egyház pénzét verte el a Candy Crushban és más mobiljátékokban
Több mint 40 ezer dollárt, vagyis közel 15 millió forintot sikerült így elköltenie.
Több mint 40 ezer dollárt, vagyis közel 15 millió forintot sikerült így elköltenie.
Egy gyalázatos történelmi jelenség, amiről érdemes tudni.
Egy évvel ezelőtt kapott kapott lángra a világ leghíresebb székesegyházának, a párizsi Notra-Dame-nak a tetőszerkezete. A tűzvész azonban nem csak az épületben okozott hatalmas károkat, hanem megsebzette a franciák lelkét is.
Realisztikus politikai stratégiát ígérnek nekünk, de azért bizonyos tekintetben a pápa egy feltápolt mágus lesz a Pope Simulatorban.
Persze csak egy modnak köszönhetően került be a játékba az egykori katolikus egyházfő.
Egy kifejezetten látványos NMS épületekkel foglalkozó rajongó úgy döntött, hogy következő projektjének a párizsi székesegyházat választja.
El tudjátok képzelni, hogy van gamer lelkész is? Hogyan lehet a játék a hitről való párbeszéd eszköze? Mutatjuk.
Mennyire férnek meg egymás mellett a videojátékok és a vallás? Szakértő segítségével jártunk utána a kérdésnek.
A The Escapists 2 tíz egzotikus új helyszínt ígér, amik közül a legújabb trailerben megmutatták a legextrémebbet, a világűrben lévő fegyházat.
Egy brazil rajongó az egyházakkal kapcsolatos szabályozás visszásságaira szeretett volna rámutatni azzal, hogy az Overwatch egyik hősének tiszteletére alapított vallási szervezetet.
Vallásos gyűlölködéssel vádolják azt a férfit, aki a Pokémon GO kíséretében viccelődött az egyházzal, miközben az arra vonatkozó törvényeket kritizálta.
A hétvégén egy budapesti helyszínen és Nyíregyházán veszi kezdetét az 576 KByte roadshow, ahol rengeteg játékakció és kipróbálható játék vár rátok.
Kamu helyszínek, pénisztanácsadó bizottság, egyház sértegetése - így indult az új Google Maps.
Martin Scorsese nagy vihart kavart műve kivívta az egyház haragját, majdnem kiátkozták, mégis utolérhetetlen mesterműve mellett hiba szó nélkül elmenni.
Megint péntek van, a Reggelista Egyház megszentelt napja.
Örömhírem van, drága Béláim! Tegnap úgy feküdtem le, hogy Reggelista Egyházunk nevében a péntekért imádkoztam, s lám ma valóban péntek van!
Végre itt a péntek, alapértelmezésben a hétvégi pihenést megelőző utolsó munkanap. Ma reggel kihirdettetik egy csomó funkció, a tegnapi nap hozzászólásai alapján.
Ezio folytatja útját, és a nagysikerű nyíregyházi bemutató után a mai napon Szegeden teszi tiszteletét.
Ezio Auditore da Firenze három vidéki nagyvárosba látogat el, hogy új társakat keressen magának.
Az egykori Witcher-fejlesztők újdonsült projektjéből még nem láthattunk mozgóképeket. Mostanáig...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)