Hirdetés

Letartóztatták a papot, aki az egyház pénzét verte el a Candy Crushban és más mobiljátékokban

|

Több mint 40 ezer dollárt, vagyis közel 15 millió forintot sikerült így elköltenie.

Hirdetés

Ha bármelyik egyházzal kapcsolatos botrányra gondol az ember, valószínűleg első körben nem az fog eszébe jutni, hogy egy pap durván mobiljáték-függő lett és milliókat tapsolt el például a Candy Crushban, pedig pár éve pontosan ez történt a Philadelphia államban található Pottstownban. Lawrence Kozak tiszteletes ugyanis jó ötletnek gondolta azt, ha különféle mikrotranzakciókra alapuló mobiljátékokban költi el a plébánia pénzét. 

A St. Thomas More Church tartalékaiból összesen több mint 40 ezer dollárt, vagyis forintra átszámítva majdnem 15 milliót sikerült is ellopnia így, a pénzt pedig olyan mobiljátékokra költötte, mint az említett Candy Crush, vagy mondjuk a Mario Kart.

Hirdetés

A philadelphiai érsekség 2022 novemberében eltávolította Kozakot a plébániájáról, miután egy belső vizsgálat kiderítette, hogy elképesztő összegeket fizetett ki 2019 szeptemberétől 2022 júliusáig Apple-tranzakciók keretein belül. Ezen felül ajándékokat is vásárolt a keresztlányának az egyházi vagyonból. 

Kozak a nyomozóknak állítólag 2022-ben elmondta, hogy előnyt akart szerezni a mobiljátékokban, ezért fizetett a mikrotranzakciós power upokért, de tisztában volt a függőségével és segítséget is kért - a jelek szerint nem sok sikerrel. Ugyanakkor a pap tagadta a vádakat, miszerint szándékosan költötte volna az egyház pénzét, állítása szerint ez csak véletlen volt, mivel az egyház hitelkártyája is hozzá volt rendelve a mobiltelefonjához - mi sem életszerűbb annál, hogy az embernek ne tűnjön fel, közel 15 millió forintot nem a saját számlájáról költ el.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az említett összegből 10 ezer dollárt, vagyis 3,6 millió forintot Kozak visszafizetett a saját pénzéből az egyházi számlára. Sőt, miután eltávolították onnan, egy 8000 dolláros (2,9 millió forintos) csekket is küldött volt plébániájának egy bocsánatkérő levél társaságában. 

Kozak jelenleg óvadék ellenében szabadlábon van.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)