A cég, ami más ötleteivel lett sikeres - a Valve-történelem
Huszonötödik születésnapját ünnepli a PC-s játékosok számára megkerülhetetlen Valve, ami a Half-Life óta nem sok eredeti játékot adott ki, de így is hálásak vagyunk mindenért.
Huszonötödik születésnapját ünnepli a PC-s játékosok számára megkerülhetetlen Valve, ami a Half-Life óta nem sok eredeti játékot adott ki, de így is hálásak vagyunk mindenért.
Már ki is találtuk a programot: vikingek leszünk Frankhonban és görögök Skandináviában.
Eluralkodott rajtunk a nosztalgia és a vágy, hogy vízparton pihenjünk. Többen így is teszünk.
A hazai Dota rajongók idén brutális útiköltségek nélkül is részt vehetnek majd az év egyik legnagyobb e-sport rendezvényén.
Amikor épp nem a vízparton hűsölünk, akkor valamelyik játékba merülve próbáljuk túlélni a hőséget.
A svéd kormány az utolsó utáni pillanatban hátrált ki a dologból, másik országba kell vinni az egész Dota 2 bulit.
A GTA 5 végigjátszás időtartama már önmagában dicséretes, de UnNameD rátett még egy lapáttal a kihívásra.
A szezon egyik legizgalmasabb e-sport eseménye már biztosan megrendezésre kerül, de még nem tudjuk, hogy rajongók előtt vagy sem.
A Dota: Dragon's Blood sikerei után a Netflix most az e-sport világ egyik legjobb dokumentumfilmjét is elérhetővé teszi a felhozatalában.
Még egy hónap sem telt a Dragon's Blood rajtja óta, de már be is bejelentették a sorozat folytatását.
Nem csak a Resident Evil Village leendő játékosainak van okuk aggódni egy vaslady miatt.
Ha van sorozat, aminek a részei igazán időtállóak, akkor az a Grand Theft Auto. A negyedik rész például most kapott egy szuper közösségi modot.
Ismét mesélünk pár gyöngyszemről, amelyekre szerintünk érdemes időt fordítani. Kivéve egyet...
Nem tartott sokáig, de a napokban a Valheim a Dota 2-t is le tudta nyomni.
Szépen növekszik a játékosbázis, így hát konkrét időtávot is meghatároztak a folytatásra.
DOTA: Dragon's Blood, avagy DOTA: A sárkány vére címmel érkezik a Valve népszerű játékának rajzfilmes adaptációja.
A Valve lecsapott egy egész szervezetre és több játékosra is, gyaníthatóan egy korábbi bundabotrány miatt.
A mérföldkő elérésében vélhetően a jelenleg is zajló téli Steam leárazási akciók is közrejátszanak.
Az ünnepi dallamokba Cyberpunk 2077, Red Dead Redemption, Nintendo Switch és Game Pass vegyül.
Egymillió felett jár az egyszerre aktív játékosok száma, még a Counter-Strike: Global Offensive és a Dota 2 is alulteljesíti ezt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)