Diablo 3 konzolos megjelenés - nyernél jó cuccokat?
Eddig előrendelői extrák voltak, most azt szeretnénk, ha bárki kaphatna. Van pár király Diablo III cuccunk, és szeretnénk szétosztani köztetek.
Eddig előrendelői extrák voltak, most azt szeretnénk, ha bárki kaphatna. Van pár király Diablo III cuccunk, és szeretnénk szétosztani köztetek.
A Blizzard reméli, hogy az új lootrendszer bevezetésének következtében a játékosok kevésbé támaszkodnak majd az aukciós házra.
Mivel hamarosan megérkezik a Diablo III konzolos változata, adott a kérdés, hogy vajon a kiegészítő sem marad PC-exkluzív? Lehet, hogy megkaptuk a választ.
Miután a Tropico sorozattal kellő tapasztalatot szerzett, a Haemimont Games úgy gondolta, hogy a Victor Vran című akció-szerepjátékkal elkészíti az első Diablo-klónját.
A gamescom 2013-on a Blizzard bejelentette a Diablo 3 legújabb kiegészítőjét, a Reaper of Soulst.
Úgy tűnik, a Blizzard rájött, hogy nem érdemes a horroros vonalat erőltetniük, másképp is lehet nyomot hagyni.
Már régóta tervezgeti a Blizzard, hogy egy egységes felületen fogja össze az összes játékát. A Battle.net alkalmazás már egy ideje tesztelhető, de mától bárki kipróbálhatja.
A Blizzardnak lesz mit megmutatnia a gamescomon, hiszen a tegnap egy új WoW kiegészítőről, ma pedig a Diablo 3 első expanziójáról hallhatunk. Utóbbiról magától a Blizzardtól.
Bizonyára türelmetlenül várjátok, hogy konzolokra is megjelenjen a Diablo 3. Amíg el nem jön ez a csodás nap, csámcsoghatunk kicsit az achievementeken.
Kíváncsiak vagytok, hogy milyen lesz a Diablo III konzolos irányítása és játékmenete? Most megnézhetitek.
A Blizzard is részt vesz a 2013-as gamescomon, most pedig megtudtuk a részleteket is.
A Diablo és Diablo 2 vezető dizájnere sincs különösebben oda a Diablo III aukciós ház szolgáltatásáért és most azt is elmondja, hogy miért.
Közel hét percen keresztül láthatjuk mozgásban a Blizzard legújabb fejlesztését, a Battle.net Desktop Launcher-t.
Folytatódik a Diablo III konzolos megjelenésének megünneplésére készült kis költségvetésű horrorsorozat.
Újabb érdekes Diablo III trailer érkezett, ami folytatja a Paranormal Activity-re hajazó kedvcsináló sorozatot a PlayStation 3-as verzióhoz. Miért kell a kislány?
Érdekes vonalon indult el a Blizzard marketingosztálya, az új reklámnak nem sok köze van a játékhoz.
A Blizzard Entertainment megerősítette, hogy a Diablo III nem lesz sem PlayStation 4, sem Xbox One nyitócím.
Újra itt van Julcsi: Diablo III ban-hullám, új Saints Row IV videó, The Walking Dead 400 Days megjelenés és további Injustice: Gods Among Us karakterek.
Megint kiosztásra került egy sor ban a Diablo 3 játékosai között, ezúttal a külsős programok használóit érte a csapás.
A Diablo 3 új PlayStation 3 és Xbox 360 verziójához újabb részleteket leplezett le a Blizzard az ajándék tárgyakkal kapcsolatban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)