Komoly csapás érte a filléres handheldek piacát
A vámok az olcsó kézi konzoloknak is alaposan betettek.
A vámok az olcsó kézi konzoloknak is alaposan betettek.
A tőzsde azonnal reagált, és a nagyobb kiadók részvényei egy nap alatt súlyos eséseket szenvedtek el.
Alaposan betett a karrierjének az, hogy a kritikusok rendesen megcsapkodták ezt a filmet, majd Az Igazság Ligáját is.
A színész nyilatkozott róla, hogy mit tud George Miller projektjéről.
Ütősen folytatódott mindenki kedvenc gyerekkori meséje (tudjátok, amelyik lenyúlta a Linda betétdalát!)
Nehéz elhinni, de már egy negyed évszázad eltelt, mióta először betettük a lábunkat abba a bizonyos baljós amerikai kisvárosba.
Persze Lukács László az AI segítségével üvölti, hogy "Szerezd meg hát mind!".
Kiderült, mi volt az oka annak, hogy ezt a fura easter egget betették a játékokba.
Hangulatos előzetest hozott a Remedy a gamescom 2023 nyitórendezvényére.
A film közepére illesztett fingopera-betét nem nyerte el Greta Gerwig kollégáinak tetszését.
Arnold Schwarzenegger, Will Smith vagy éppen John Cena már azelőtt befutottak, hogy betették volna a lábukat Hollywoodba, de ott is sikeressé tudtak válni.
A Grammyn saját kategóriát kaptak a videojátékos betétdalok, de nem lett volna gond, ha a jelöltek nevét gyakorolja egy kicsit a bejelentéssel megbízott komikus.
Egy 24 éve futó poén betetőzése a fénykardozó mackó, aki egy gyerekeknek szóló sorozatban bukkan majd fel.
Magyarországon rögzítették az év egyik legsikeresebb játékának betétdalait.
Ha te sem tudtad kiverni a fejedből a legutóbbi rész végén hallott nótát, akkor van egy rossz hírünk: most már akármennyiszer újra meghallgathatod.
Kívülről fújod a Flash Gordon betétdalát? A Birodalom visszavág nem tud újat mutatni? Még mindig lúdbőrzik a hátad a chi-chi-chi ka-ka-ka zörejektől? Akkor ez a te kvízed lesz!
Lehet jó úgy egy klasszikus mese, hogy elhagyod a mókás karaktereket, a betétdalokat, és egy sokkal realisztikusabb megközelítést alkalmazol? A Disney is erre keresi a választ a Mulannal.
A jelek szerint nem sietik el az alkotók a következő Indiana Jones mozi munkálatait, de persze a koronavírus is jócskán betett az előkészületeknek.
Mivel a játék egyik módja a valódi NBA szezon ütemét követi, problémát jelent, amikor a valódi szezon meccsei elmaradnak.
Wiz Khalifa sokadmagával együtt követte el a legújabb adaptáció kísérőzenéjét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)