Az ArmA 3 játékosai 176 ezer dollárt adományoztak a Nemzetközi Vöröskeresztnek
Tavaly megjelent a genfi egyezményről és a háború egyszerű hőseiről mesélő DLC, melynek bevételeit a Vöröskereszthez juttatja el a Bohemia.
Tavaly megjelent a genfi egyezményről és a háború egyszerű hőseiről mesélő DLC, melynek bevételeit a Vöröskereszthez juttatja el a Bohemia.
Az Active Studio jóvoltából lehetőségünk nyílt betekintést nyerni a Rick és Morty szinkronmunkálataiba, valamint interjúzni a két főszereplőt megszólaltató művésszel, Háda Jánossal és Baráth Istvánnal.
A Disney Infinity sorozat törlése egyben azt is jelenti, hogy a már megjelent változatok szervereit is lelövik a készítők, amik elég komolyan érintik azokat, akik nem konzolon játszottak az Avalanche játékaival.
Terence Hill gyászbeszéde, melyet legjobb barátja és színésztársa, Bud Spencer temetésén mondott, hamar körbejárta a hazai internetet is. Most viszont az olasz színész legismertebb magyar hangján is meghallgathatjuk a megható szavakat.
A Skylanders figuragyűjtőgetős riválisának továbbfejlesztett kiadása, a Disney Infinity 3.0 már Star Wars karakterekkel is vagánykodik.
Újabb figurák váltak elérhetővé a Disney Infinity 3.0 számára, köztük a Star Wars új trilógiájának egyik kedvelt gonosza, de a Bosszúállók sem maradnak ki a mókából.
A Guitar Hero és Dance Central készítőinek új Kinectes ritmusjátéka, amelyben elfelejthetjük a műanyag hangszereket, itt a mozdulatok dominálnak.
A cég nagyjából 700 alkalmazottjától válik meg a mobil, a játék és az internetes részlegén.
A Square Enix megerősítette, hogy az IO Interactive stúdiójánál leépítést hajtott végre.
A Disney Interactive Studios megerősítette a kalózos akció-RPG fejlesztésének leállításáról szóló híreket...
A Disney Interactive Studios szeretne jóval komolyabb résztvevőjévé válni a játékiparnak, és céljuk eléréséhez bizony minden követ meg is mozgatnak. Legújabb húzásuk azonban, hogy dollármilliókért megvásárolták a texasi Junction Point Studios-t, teljességgel váratlanul ért mindenkit
A Bohemia Interactive Studios az Operation Flashpoint óta leginkább csak katonai szimulátorokat fejlesztett, ám most végre egy játékkal is jelentkeztek a srácok, aminek az angol változata került épp arany lemezre.
Új videó került elő az Europa Universalis III című stratégiai játékfolytatásból, mely a Paradox Interactive stúdiójában készül.
A Tiscali Games elfogott egy nyilatkozatot a Bohemia Interactive Studiosnál ténykedő Marek Spaneltől, melyből kiderül, hogy miért is késik a katonai játékuk.
Az eddigi silány minőségű videócskák után végre egy normálisabb felbontású és hosszágú animáció érkezett a Pac-Man Wor Rally címet viselő árkád versenyzős játékról, amely a Smart Bomb Interactive stúdiójában készül. Az egy perces videót lokálból tölthetitek mindenki nagy örömére.
[MOVIE] Undercover - fura náci kalandokNemrég jelentették be az Undercover: Operation Wintersun című második világháborús stratégiai játékot, amely a Sproing Interactive stúdiójában készül. Elméletileg ősszel érkezik az alkotásról még mindig nem túl sokat tudni, de talán a videó egy kicsit többet elárul...
[MOVIE] Armed Assault E3 2006 TrailerA Bohemia Interactive Studio (tőlük származik a Operation Flashpoint: Resistance is) szépen csendben fejlesztgeti az Armed Assaultot. Ennek, a kifejezetten valós alapokra épülő FPS-nek futott most be a trailere (Thanks jd). Hatalmas játékterek, rengeteg akció, és nagy kihívások jellemzik a játékot. Fontos a csapatjáték, a nélkül szinte kizárt, hogy bármilyen küldetést is megoldjunk - tudjátok, ez nem Quake :) A videót alant töltheted lokálból:
A Reflections Interactive alapítója, Martin Edmondson szerényen szólva jól járt azzal a megállapodással, amelyet nemrég kötött az Atarival, korábbi partnerével. Edmondson visszavonta követelését az Atarival szemben, amelyet a kiadóval kötött régebbi megállapodás megsértése miatt indított. Ennek folyományakén több mint négymillió dollár értékben kárpótolták az úriembert. Edmondson, aki a népszerű Driver játéksorozat szülőatyja, 2004. decemberében otthagyta a Relfectionst. A múlt héten nyilvánosságra hozott Atari pénzügyi jelentésből pedig kiderült, hogy az úr 2005. márciusában beperelte a kiadóvállalatot, amiért az igazságtalanul bocsátott el alkalmazottakat a Reflections gárdájából. Ez a lépés pedig munkáltatói szerződésszegésnek minősült, amely Edmondson önkéntes lemondását vonta maga után. Ezt követően augusztusban visszavonta követelését, miután sikerült az Atarival peren kívül megegyeznie. Ennek értelmében Edmondson 1 577 668 részvényből álló részvénycsomagot kapott, 2,1 millió dollár értékben, amit 2,2 millió dollár készpénzzel egészítettek ki. A kifizetést 12 havi részletben folyósítják a részére, 2005. szeptember 1-jei kezdettel. Bónuszként további 400 ezer dollár egyszeri juttatással növelték meg az első kifizetést. Edmondson 1984-ben alapította a Reflections Interactive stúdiót, mely annak idején az Amigára készült Shadow of the Beast című játékával szerzett hírnevet. Ezt követte a Driver sorozat első része PlayStation konzolra, amit aztán a Driver 3 némileg megakasztott. Jelenleg a Driver: Parallel Lines-tól várják, hogy visszanyerje a játékosok bizalmát.
Mint az Operation Flashpoint rajongói számára ismeretes, kedvencük második része már Armed Assault néven kerül majd a boltokba. A Bohemia Interactive Studio - fejlesztő - realisztikus és lenyűgöző játékélményt, új grafikai motorral. Az alábbi linken részletek, no és már képek is vannak. Katt!
Az Activision hivatalosan is bejelentette, hogy felvásárolta a Gray Matter Interactive Studios megmaradt 60%-át. Ez a cég készítette a napjainkban igen sikeres Return to Castle Wolfenstein című játékot. Mostantól kezdve a volt Gray Matter emberei együtt dolgoznak a Raven Software-rel, céluk pedig, minél szinvonalasabb FPS játékok fejlesztése lesz. A Raven most éppen a SoFII-t, a Jedi Outcast-tot, valamint a Quake 4-et fejleszti!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)