Közel 24 ezer forintos DLC érkezett a Microsoft Flight Simulator 2024-hez, amiben csak egyetlen repülő van
Ebből már egy igazi repjegy is kijönne...
Ebből már egy igazi repjegy is kijönne...
Az év egyik legforgalmasabb utazási hétvégéjén derült ki, hogy az érintett gépek nem emelkedhetnek a levegőbe.
A legendás bristoli előadó, Tricky 2026 júniusában Budapestre érkezik, hogy az A38 hajón adjon koncertet.
Az árvízveszély miatt kellett így döntenie a stábnak.
Ha Mini-ITX szabványban gondolkozol, érdemes fontolóra venni ezt a modellt.
Egyelőre szoftveres gondok vannak az Intel videokártyáival, de egy komoly kihívásra már készen állnak.
Az egyik amerikai viszonteladó már árulja az Intel Arc A380-ast.
Az aprócska videokártya eltörpül a hatalmas MSI RTX 3090 Ti mellett.
Az Intel belépő szintű videokártyája a riválisok alapmodelljei alatt teljesít a játékokban.
Átszámolva kb. 60 ezer forintot kérnek érte, mégis alkalmas játékra az Intel Arc A380.
Ha vevő vagy a science fiction és videojátékos zenék szimbiózisára, akkor mindenképpen ott a helyed a Real Giana Brothers holnapi koncertjén.
Pár hete, a Devil May Cry 4 multiplatform megjelenésének híre kapcsán sokan arra tippeltek, hogy a Final Fantasy XIII sem marad sokáig Playstation 3 exklúzív. A Square Enix most hivatalosan is megerősítette, hogy a játék meg fog jelenni más konzolokra is.
A szimulátorok és a repülés igaz szerelmesei mind imádhatják a szuperjumbónak kikiáltott A380-at, s most mindenki lehetőséget kap, hogy repülhessen vele.
Emlékeztek? A múlt héten a PC Games minden nap felfedett egy újabb részletet egy titokzatos játékból készült képről, s állandóan azt hangoztatták, hogy a Diablo trónkövetelőjéről ma rántják le a leplet. Nos, ez meg is történt. Bejelentették Legend: Hand of God címmel az Anaconda új akció-szerepjátékát, amely 2007. második negyedében jelenik meg. "Lebilincselő mint a Diablo, szép mint a Prince of Persia" - írja a PC Games. Grafika terén újdonság a cinematic combat system névre keresztelt új harcrendszer, amely a csatákat sokkal látványosabbá varázsolja, miközben a játék irányítása nem válik bonyolulttá. A hamburgi székhelyű Master Creating fejlesztőcsapat az amerikai Susan O'Connor díjazott íróval, Paul Campion vezető művésszel és Andreas Adamek kreatív igazgatóval dolgozik együtt. Hamarosan további részletekre derül fény a PC Games július 26-án megjelenő szeptemberi számában. S íme a kép teljes pompájában
Az RPGDot-nak hála megtudtam, hogy a Bonez Team egy teljesen új 3D-s kaland-szerepjátékon dolgozik. Ez a Bonez Adventures nevet viseli jelenleg (ám ez még változhat a megjelenésig). A játékos a játék elején még csak 33 éves Mr. Mac Bonez irányíthatja, aki egyébként archeológus és kalandor. Mivel egész életében érdekelték az őskori történetek, érthető, hogy néhánynak a végére akar járni... itt jövünk mi a képbe :) Az oldalán máris megszemlélheted az első képeket!
A Lionhead Studios kiadott három teljesen új multiplayer pályát, néhány hónapja megjelent istenszimulátorához, a Black&White-hoz. Ezeket egyelőre csak úgy lehet leszedni, hogy miközben online vagyuk, be kell töltenünk a játékot, és az kérésünkre automatikusan leszedi ezeket. Az elkövetkezendő napokban hasonló érdekességek érkeznek majd a játékhoz. A teljes listát itt találod meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)