Te is hallottad a Star Warsból átvett hangeffektet a Halálos iramban 10-ben?
Sokan sejtették, hogy ismerős hangot hallottak a film egyik jelenetében, és most maga a rendező beszélt erről.
Sokan sejtették, hogy ismerős hangot hallottak a film egyik jelenetében, és most maga a rendező beszélt erről.
Antal Nimród engedélyével, Mátyássy Bence rendezőnek köszönhetően láthatjuk, milyen is lehetne a legendás Kontroll folytatása.
2024-ben talán még több veszély leselkedik majd ránk, és még inkább szükségünk lesz arra, hogy gépünk megbízhatóan működjön.
A kódsor végigelemzése során meglehetősen érdekes dolgokra derült fény.
Michael Mann rendező visszatérése nem úgy sült el, ahogy szerette volna.
Ugyan elvileg már megoldódtak a mentésekkel kapcsolatos gondok, ha te is tapasztalsz hibát, valószínűleg nem az a gond, hogy nem frissítettél.
2023 brutális felhozatallal ostromolta a szabadidőnket és a pénzünket, és a következő év sem lesz kíméletes: összeszedtük, hogy milyen általunk is nagyon várt játékok igyekeznek majd fenntartani az idei lendületet.
Négy hónapnyi megfeszített meló kellett ahhoz, hogy az Ocarina of Time 25. születésnapjára összeállhasson ez a cuki kis projekt.
A Bendy and the Ink Machine fejlesztője megállapodást kötött egy filmstúdióval.
Nem akármilyen dicséretet kapott a 300, a Watchmen és a Rebel Moon rendezője.
Nagyon menő dolgokra képesek, de ha még csak most ismerkedsz a játékkal, nem feltétlen velük érdemes kezdeni.
Egy meglepően kompakt videokártyáról árulkodnak a hardverről és a dobozáról készült renderek.
A többszörösen díjazott Tracy Letts a Gyilkos Joe után újabb színpadra szánt darabját segített mozivászonra adaptálni. A rendező ezúttal John Wells, minden szobasarokban egy híres színész, ellentétektől izzik a levegő.
Mutatunk néhány emlékezetes filmforgatási helyszínt, melyek több-kevesebb sikerrel dacolnak az idővel.
A Treyarch FPS-n kívül főként tévés szerepekben feltűnt Kamar de los Reyes mindössze 56 éves volt.
Erős decembert zárt az Activision Team Ricochet rendszere, az ünnepek előtti takarítás jól sikerült.
Sokkal rosszabb a helyzet, mint azt gondolnánk.
Az egyik főszereplőt kirúgták, a másik már korábban lelépett, és mindennek a tetejébe még Christopher Landon rendező is kiszállt a projektből.
Fantasztikus kalandok várnak ránk a Tejútrendszerben, az Elfeledett Birodalmakban és a világ legveszélyesebb helyén: a konyhában.
A How Long To Beat közzétette az idei statisztikákat, ezt a tíz játékot tart a legtovább végigjátszani.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)